Dobogóra dobbantott az Astra az alapszakasz végén

Szoros különbséggel folytatódik a harc az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság elsőségéért, miután az alapszakasz zárómeccsén a címvédő Giurgiui Astra feltornázta magát a dobogó harmadik fokára.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. március 07., 16:392017. március 07., 16:39

Megtáltosodott a bajnoki címvédő Giurgiui Astra labdarúgócsapata, amely a támogatóit aggasztó, gyenge szezonkezdése után most klubrekordnak számító nyolcmérkőzéses veretlenségi sorozattal tornázta fel magát a Liga 1 alapszakaszának képzeletbeli dobogójára.

A harmadik hely megszerzését épp az utolsó forduló hétfő esti zárómeccsén harcolta ki, amikor is a biztos felsőházi rájátszásba jutása tudatában – Budescu, Belu-Iordache és Buș második félidőben lőtt góljaival – 3-0-ra legyőzte hazai pályán a Botoșani-t. Utóbbi edzője, Leo Grozavu egy vitatott gesztussal hívta fel magára a figyelmet: állon pofozta a 83. percbeli lecserélése ellen mezének földre hajításával tiltakozó Golofcát a kispadon.

Bár a videofelvételeken egyértelműen látszik a „fizikai korrekció\", és utólag a játékos felrepedt felső ajka is tanúskodik a történtekről, sajtótájékoztatóján a szakember mégis tagadta, hogy megütötte volna a Suceavától átigazolt futballistát. Megfogalmazása szerint csak egy „ellenőrizetlen mozdulatot\" ejtett, és azt is teljesen jogosan. A korábban Fülöp Istvánt, jelenleg pedig Elek Róbertet foglalkoztató moldvai klub tulajdonosa, Valeriu Iftime elítélte Grozavu tettét, ugyanakkor – tekintettel a hétvégi bajnoki fordulóra – azonnali menesztés helyett párbeszéddel orvosolná a problémát. A Botoșani 32 ponttal a 8. helyen zárta az alapszakaszt, mivel a 26. fordulóban szintén hétfőn rendezett Voluntari–Iași találkozó 0-1-es végeredménye az Ilfov megyeieket 30 ponttal „hagyta\" a kilencedik helyen.

A Hivatásos Labdarúgóliga tegnap közleményben hívta fel a figyelmet, hogy miközben a bajnokság ideje alatt egyenlőség esetén a gólkülönbség és a rúgott gólok száma alapján rangsorolnak, az alapszakasz végét jelző táblázaton már az egymás elleni mérkőzések eredményei a döntőek, ezért most a Craiova áll a negyedik helyen a szintén 43 pontos Kolozsvári CFR előtt.

Az Astra ugyan 44 ponttal zárt, de mivel a rájátszásba a csapatok eddig gyűjtött pontjait – szükség esetén – felfelé kerekítéssel felezik meg, a giurgiuiak egypontos előnye is elfogyott üldözőivel szemben. A Viitorul 26, a Steaua 24, az Astra, a Craiova és a CFR 22, a Dinamo pedig 21 ponttal folytatja a bajnoki címért zajló csatározást, miközben a Medgyes 20, a Botoșani 16, a Voluntari és a Iași 15, a Chiajna 13, a Pandurii 10, a Temesvár 7, a Marosvásárhely pedig 6 ponttal maradt a bennmaradásért zajló alsóházi küzdelemre.

A rájátszás hétvégén Astra–Craiova, Steaua–CFR és Viitorul–Dinamo párosítás szerint kezdődik a felsőházban, míg a playoutban Botoșani–Temesvári Poli, Iași–Chiajna, Voluntari–Pandurii és Medgyes–Marosvásárhely mérkőzéseket rendeznek az első fordulóban. 

A Liga 1 alapszakaszának végeredménye:

1. Viitorul 26 16 3 7 39-22 51
2. Steaua 26 13 8 5 34-22 47
3. Astra 26 13 5 8 32-28 44
4. Craiova 26 13 4 9 36-26 43
5. CFR* 26 14 7 5 42-26 43
6. Dinamo 26 12 5 9 40-33 41
7. Medgyes 26 10 9 7 36-27 39
8. Botoșani 26 9 5 12 30-31 32
9. Voluntari 26 8 6 12 30-37 30
10. Iași 26 8 5 13 28-31 29
11. Chiajna 26 6 7 13 17-32 25
12. Pandurii* 26 6 7 13 24-42 19
13. Poli** 26 7 7 12 25-42 14
14. ASA*** 26 5 6 15 20-37 12

* a CFR-t és a Pandurii-t 6 levonással büntették
*** az ASA-t 9 pont levonással büntették
** a Polit 14 pont levonással büntették

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye
2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen