
A bajnoki címet már egy fordulóval korábban bebiztosító Giurgiui Astra ellen aratott 2-0-s hazai győzelmével a Târgu Jiu-i Pandurii zárta a dobogó harmadik fokán az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság idei szezonját.
2016. május 10., 19:022016. május 10., 19:02
A Patrick Ekeng péntek esti tragikus halála miatt szombatról hétfő estére halasztott Drobeta Turnu-Severin-i találkozón szerzett pontokkal Edi Iordănescu legénysége 39-re növelte pontjai számát a felsőházban, Liga 1-es bronzérme pedig Európa Liga-indulást biztosít számára.
A Gorj megyei együttes a harmadik selejtezőkörben kapcsolódik majd be a második számú európai kupasorozat nyáron kezdődő új szezonjába. A sikeres idény ellenére a klub pénzügyi problémái továbbra is rendezetlenek, az elmaradt bérek miatt pedig több játékos is számításba vette az átigazolást. Köztük a hétfő este gólt szerző, nagyváradi Ioan Hora is, aki edzője szerint megérett arra, hogy magasabb szintre lépjen. „Sokan érdeklődnek iránta, eladásával a klub is fellélegezne anyagi szempontból” – mondta az ifjabb Iordănescu. Ezzel együtt reméli, hogy kerete nem hullik teljesen szét a következő szezonra, ugyanakkor ha nem sikerül közös nevezőre jutniuk a Panduriival, akkor ő is távozik a csapattól.
Az már a felsőházi rájátszás zárófordulójában kedden rendezendő Marosvásárhelyi ASA–
Steaua mérkőzés eredményétől függetlenül biztossá vált, hogy az Astra és a mögötte második Steaua a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében kezd. A Gazeta Sporturilor sportlap pedig már azt is jelezte, hogy a giurgiuiak vezetőedzőjének csak a Liga 1 2016–2017-es idényének elején kell letöltenie a sportfogadásai miatt rá kiszabott két hónapos eltiltást, a BL-selejtezőkön még leülhet alakulata kispadjára. Az Astra a bajnokok ágán, a Steaua a nem bajnokok ágán indul, és az előzetes számítások szerint egyikük sem lesz majd kiemelt a sorsoláskor.
A Liga 1 negyedik helye viszont nem „boldogítja” nemzetközi szerepléssel a kameruni középpályását gyászoló Dinamót, hiszen a csődvédelmet csak kevesebb mint egy éve lezáró bukaresti alakulat nem kapott nemzetközi versenyengedélyt. Hozzá hasonlóan a fizetésképtelenné vált Marosvásárhelyi ASA sem kap licencet a már korábban véglegessé vált hatodik helyéért, így az ötödik Viitorul mellett a május végén záruló alsóházi rájátszás nyertese is indulhat az Európa Ligában. Erre a helyre a Iaşi-nak és a Craiovának van a legnagyobb esélye: előbbi hétfőn kora este a Voluntari vendégeként győzött 2-1-re. A Chiajna–Botoşani meccset kedden rendezik, míg a 10. forduló szerdán a Temesvári Poli–Craiova összecsapással ér véget.
Az Ekeng halála miatt ugyancsak elhalasztott Liga 2-es fordulót szerda délután pótolják, benne a Călăraşi–Rapid rangadóval az első csoportban. A második csoportban szerdán Târgovişte–Medgyes és UTA–Nagybánya párosításban lépnek pályára, míg a Brassó–Mioveni meccs csütörtökön lesz az élmezőnyben.
Ekeng ügyében nyomoz az ombudsman
Az ombudsman is hivatalból indított eljárást Patrick Ekeng tragikus elhunytának ügyében. Tegnapi közleménye alapján a nép ügyvédje egyaránt vizsgálja a Dinamo 26 éves kameruni labdarúgója halálához vezető körülményeket és a romániai mentőszolgálat állapotát. A Mediafaxnak nyilatkozó Victor Ciorbea szerint túl sok kérdőjel van a történtek kapcsán, és ezeket tisztázni kell.
A Liga 1-es meccsen eszméletlenül összeesett, majd a kórházba szállítás után elhunyt középpályás ügyében, mint ismeretes, a bukaresti törvényszéki ügyészség is bűnvádi eljárást indított gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt. Az állami szervek vizsgálatai súlyos rendellenességet tártak fel a mérkőzésre kirendelt Puls magánmentőnél, de a hírek szerint az ellenőrzést tegnap kiterjesztették az ország többi mentőszolgálatára is. A szurkolók egyébként csütörtökön a Dinamo Ştefan cel Mare úti stadionjában róhatják le kegyeletüket a sportoló előtt. Holttestét másnap szállítják Kamerunba.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!