Hirdetés

Dobogón a Kolozsvári CFR

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Labdarúgás – Hullámvölgyben a Steaua, kiütéses vereséget szenvedett az UTA. Harmadik helyen áll a Kolozsvári CFR a Liga 1 táblázatán, miután hazai pályán 1-0-ra verte a Tîrgu Jiu-i Panduriit, míg a 22. forduló előtt az erdélyiekkel azonos pontszámmal, de jobb gólaránnyal rendelkező Steaua nem tudott nyerni: a címvédő Konstancán játszott 1-1-es döntetlent. A Rapid hazai pályán 4-0-ra győzte le az idén még veretlen Aradi UTA-t, így feljött a második helyre a Liga 1-ben.

Gazda Árpád

2007. március 12., 00:002007. március 12., 00:00

A kolozsváriak győzelme nehezenkörvonalazódott a szombati, Gépész utcaiösszecsapáson. Az első félidő legnagyobbhelyzetét a vendégek hagyták ki – Orac lövésea kapufáról nem a hálóba, hanem agólvonal elé pattant. A második játékrészbensem csillogtak Cristiano Bergodi játékosai, egészena 78. percig, amikor Semedo negyvenméteres magánakciójaalatt négy védőt is maga mögé utasított,majd a hálóba lőtt. Öt perccel a végeelőtt Oliveira csak a kapufát találta el, ígymaradt az egygólos hazai siker.
A találkozó utánaz utóbbi időben többször is kérdőre vontCristiano Bergodi nem jelent meg a sajtótájékoztatón,helyét Iuliu Mureºan klubelnök vette át, akikijelentette, az olasz szakember széke nincs veszélyben.„Izzadságszagú, de nagyon fontos ez a győzelem. Mégnem vagyunk legjobb formánkban. Ha ezt elérjük,senki sem tud majd megállítani” – értékelta meccs után Mureºan.
A legjobbjaival pályáralépő Temesvári Poli is megizzadt a Besztercei Gloriaotthonában, ám a lila-fehéreket ideiglenesenirányító Iosif Rotariu együttese csupánegy pontot szerzett. Az erdélyiek Gabriel Mureºan 35 méterrőlmegeresztett szabadrúgása révén szereztékmeg a vezetést, amire a csereként beállt AndreiCristea egy jól kidolgozott temesvári helyzet utánválaszolt. „Igazságos eredmény született,leginkább a játékosok hozzáállásávalvagyok elégedett. Ám mindent összevetvevisszalépés számunkra ez a döntetlen,hiszen egyre inkább leszakadunk az élbolytól”– nyilatkozta Iosif Rotariu.

Hírösszefoglaló


Liga 1, 22. forduló: GalaciOþelul–FC Naþional 5-2 (D. Stan 12., 14.,27., Székely 43., Kim 45., ill. Chihaia 41., Herea 51.),Iaºi-i Poli–Petrozsényi Jiul 4-0 (Bîlbã 62., 73. –mindkettő 11-esből, Pãlimaru 81., I. Ionescu 86.), Piteºti-i FCArgeº–FC Vaslui 1-1 (Tameº 43., ill. Temwanjera 46.), BeszterceiGloria–Temesvári Poli 1-1 (G. Mureºan 59., ill. A. Cristea86.), Kolozsvári CFR–Tg. Jiu-i Pandurii 1-0 (Semedo 78.),Konstancai Farul–Steaua 1-1 (Tilincã 53., ill. V. Badea 49.),Urziceni-i Unirea–Piatra Neamþ-i Ceahlãul 2-0 (Bilaºco 24., S.Stancu 68.), Rapid–Aradi UTA 4-0 (Maftei 48., Mazilu 55., Perjã61., Mãldãrãºanu 79.). A Dinamo–Craiovai U találkozólapzárta után ért véget.

A Liga 1 állása:

1. Dinamo 21 18 2 1 43-11 56
2. Rapid 22 12 7 3 39-14 43
3. CFR 22 13 4 5 41-25 43
4. Steaua 22 11 8 3 38-12 41
5. Gloria 22 11 4 7 28-20 37
6. Temesvár 22 9 7 6 22-18 34
7. Vaslui 22 9 6 7 28-31 33
8. Oþelul 22 10 3 9 35-40 33
9. Iaºi 22 7 7 8 27-28 28
10. Farul 22 6 8 8 23-23 26
11. UTA 22 7 5 10 17-24 26
12. Pandurii 22 7 5 10 16-23 26
13. Craiova 21 6 8 7 22-33 26
14. Urziceni 22 7 4 11 18-23 25
15. Ceahlãul 22 6 3 13 18-35 21
16. Argeº 22 4 5 13 14-27 17
17. Naþional 22 3 5 14 16-37 14
18. Jiul 22 3 5 14 9-30 14

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés