
Fotó: Agerpres
2009. július 07., 11:182009. július 07., 11:18
Roddick könnyed megfogalmazása előtt elismerte, eléggé megviselte a 5:7, 7:6, 7:6, 3:6, 16:14 arányú vereség. „Ez a kudarc még rettenetesebb, mint a 2004-es vagy a 2005-ös, amikor szintén Roger ellen buktam el a wimbledoni döntőt. A harmadik játszmában még az járt a fejemben, hogy milyen közel voltam a második megnyeréséhez, és ez is közrejátszott abban, hogy elbuktam” – fogalmazott a 26 éves Roddick, aki a második szett rövidítésében 6-2-re is vezetett, ám végül 8-6-ra alulmaradt. A volt világelső amerikai – akiről kiderült, a maratoni összecsapás hajrájában csípősérülést szenvedett – egyúttal elismerően szólt legyőzőjéről. „A labdamenetek során egyenlő partner voltam, de a fantasztikus adogatásaival mindig játékban tudott maradni. Én is jól adogattam, de most nem vesztette el a türelmét. Megemelem előtte a kalapom, mert nem hagyott ki a figyelme és végig küzdött – fogalmazott Roddick. – Azt tűztem ki célul magamnak az edzőváltásom után, hogy ismét harcba szállhassak a legnagyobb trófeákért. Nos, megtörtént, hatalmas lehetőségem volt, de nem jött össze. De az, hogy versenyben voltam, mindenképpen bizakodásra ad okot.”
A 27 éves Federer a döntő után szintén nem mulasztotta el megdicsérni riválisát: „Fantasztikusan játszottál, de a végén valakinek győznie kellett. Szerencsém volt” – mondta Roddicknak a Wimbledonban hatodszor diadalmaskodó svájci teniszező, aki tisztában volt diadala történelmi értékével: „Karrierem legnagyobb pillanata ez. Köszönöm Samprasnak, hogy eljött a fináléra. Ez az egyik legnagyobb dolog, amit elérhettem, de nem hagyom abba a játékot, és remélem, jövőre visszajövök.”
Federer wimbledoni győzelmével 11 hónap után visszakerült a világranglista élére. A teniszfenomén elismerte, a sérülése miatt a tornát kihagyó, korábbi ranglistavezető Rafael Nadal távolléte megkönnyítette a dolgát. Federer ezzel együtt hozzátette, a Roland Garrost és a wimbledoni viadalt egymás után nagyon kevés teniszező tudta megnyerni, így nagyon örül, hogy neki összejött.
A nagy előd, Pete Sampras – aki karrierje során „csupán” 14 Grand Slam-győzelemig jutott – keserű szájíz nélkül adta át az örökranglista vezető helyét a most már egyeduralkodó Federernek. „Remek döntő volt, Andy fantasztikusan játszott, de Roger nagy bajnok, és megérdemli a győzelmet. Tizenhét-tizennyolc Grand Slam-tornát is megnyerhet, ha egészséges marad – mindent elért, de megvan a hite és az akarata a folytatáshoz. Ikon és legenda, külön fejezet a sport történetében” – nyilatkozta Sampras, aki a helyszínen követte figyelemmel az összecsapást.
A történelmi döntő során egyébként több rekord is megdőlt. Hetvenhét játékot még egyetlen Grand Slam-torna (ausztrál, francia, angol, amerikai nyílt bajnokság) férfi egyes fináléjában sem láthattak a nézők. A régi rekord 71 játék volt, amelyet az 1927-es Australian Openen játszottak. A korábbi wimbledoni rekord 62 volt, ezt tavaly teljesítette Federer és a most térdsérülés miatt távolmaradt spanyol Rafael Nadal. A 16:14-gyel zárult ötödik játszma szintén a leghosszabb volt GS-viadalok férfidöntőiben. Az eddigi, 11:9-es csúcsot az 1927-es Roland Garroson játszották. A 30 játék egy szetten belül szintén rekord a maga nemében, a rövidítések bevezetése előtt sem volt ilyen hosszú egy játszma a wimbledoni döntőben.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.