Hirdetés

Dél-Afrika is búsul Beckham kiesése miatt

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Biztossá vált, hogy David Beckham, az angolok 115-szörös válogatott futballistája kihagyja a nyári dél-afrikai világbajnokságot, miután Achilles-ín-szakadását követően leghamarabb csak hat hónap múlva léphet pályára.

MTI

2010. március 17., 09:092010. március 17., 09:09

„Jól sikerült az egyórás műtét, az elkövetkezendő két-három hétben azonban nagyon óvatosnak kell lennie – mondta a 34 éves sztárt operáló finn specialista, Sakari Orava. – Ezt követően csak szépen lassan kezdheti el a rehabilitációs programot, de a lábát legalább két-három hónapig nem szabad kitennie komolyabb terhelésnek.” Az orvos hozzátette: Beckham nagyjából négy hónap múlva kezdhet el futni, ezt követően pedig legalább két hónap, mire játszhat.

A jelenleg az AC Milant erősítő labdarúgó vasárnap este a Chievo ellen 1-0-ra megnyert hazai bajnokin dőlt ki a sorból, egy teljesen ártalmatlan szituációt követően bicegve hagyta el a pályát. „Köszönöm mindenkinek a támogatást, remélem, gyorsan felgyógyulok” – áll a középpályás közleményében. A finn kisvárosban – amelyet a nemzetközi sportsajtó ez alkalomból a „világ közepének” nevez – több száz rajongó fogadta a sérült sztárt, aki csak mankóval tudott közlekedni.

A brit sajtó nagyon sajnálja Beckhamet, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a Spice Boynak is nevezett játékos kiesése nem rázza meg annyira az angol nemzeti csapatot, miután valószínűleg csak epizódszerep jutott volna neki a világbajnokságon. A dél-afrikai világbajnokság szervezőbizottságát viszont érzékenyen érintette Beckham sérülése, mivel az egyik legnagyobb marketingértéket képviselő futballistáról van szó. „Természetesen növelné az esemény értékét, ha Beckham is ott lenne” – mondta Rich Mkhondo, a szervezőbizottság szóvivője.

Beckham értékét jól mutatja, hogy reklámbevételeivel együtt első teljes szezonjában 16,5 millió dollárt keresett a Los Angeles Galaxy játékosaként. Éppen ezért van, aki már most az üzleti lehetőséget keresi a sztárjátékos sérülésében: Scott Guglielmino, az amerikai ESPN sportcsatorna alelnöke bejelentette, hogy kommentátorként számítana Beckhamre a vb-n.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
Hirdetés