
„Nekünk a finnek elleni mérkőzésre kell a legjobb formánkat hozni, mert azt a találkozót szeretnénk megnyerni, győzelemért utazunk Helsinkibe” – szögezte le kedden az Európa-bajnoki selejtezőre Budapesten készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Dárdai Pál.
2015. június 02., 17:542015. június 02., 17:54
A pálya szélén megtartott sajtótájékoztatón rámutatott, hogy hiába „nemzeti érdek” megnyerni a pénteki litvánok elleni barátságos mérkőzést, azért a játékosait mégsem hajszolhatja túl.
„Úgy kell összerakni a programot, hogy hétfőn mindenki jókedvűen jöjjön vissza a válogatottba. Azért edzünk most bent a városban, mert ha kivinnénk a játékosokat Telkibe húsz napra, akkor mire eljönne a meccs napja, lehet, agyonütnék egymást, vagy szétvernének valamit. Az én időmben még működött ez, de már mások az emberek, ma már más a világ, és ha ezt nem érti meg valaki, azt csak sajnálni tudom” – fogalmazott a német Hertha felnőttcsapatát a másodosztályba való kieséstől megmentő fiatal tréner, aki fegyelmet kért tanítványaitól.
Hozzátette azt is, hogy a kemény edzések után amúgy sem lenne kedvük bulizni. Mivel az már a hétfői összetartáskor kiderült, hogy a szokásosnál nagyobb terhelést tervezett számukra erre a hétre. Ezáltal próbálja elérni, hogy a finnek elleni Eb-selejtezőre már minden kerettag azonos edzettségi szinten legyen.
„Jelenleg meglehetősen heterogén a keret, van, aki már hosszabb szabadságról visszatérve kezdte meg a felkészülést, mások néhány napja végeztek a bajnokságban, néhányan pedig még most is a klubjukkal készülnek” – idézte Dárdait a magyar szövetség hivatalos honlapja. A szakember rámutatott, az első edzésen még látszott, hogy a focisták félig-meddig már szabadságon érezték magukat, a keddi ritmussal viszont már elégedett volt. Szerinte megértették, hogy nincs más lehetőségük, minthogy ezt a néhány nagyot alaposan „meghajtani”.
„Azt gyakoroltuk, hogy elöl nyomást fejtünk ki az ellenfélre, nem pedig visszaállunk, ezt a kétféle játékrendszert kellene variálnunk. Majd megnézem, hogy mennyire érdemes ebbe belemenni, mert kevés az időnk a gyakorlásra, de ha jól megy a litvánok ellen, akkor a finnek ellen már van két variációnk. De az ilyeneket begyakorolni öt-hat hét. Rámegyünk erre, muszáj ezt megtennünk, hogy ne legyünk kiismerhetők” – magyarázta Dárdai.
Egyelőre viszont még vannak sérültek is a keretében: Juhász Rolandról például még nem tudják, mikor épülhet fel, arra viszont van esély, hogy Gera Zoltán néhány nap múlva már teljes értékű munkát végezzen.
Meglátása szerint a fegyelem és a csapategység a legfőbb erényük, amely sikerre vezethet majd a finnek ellen. „És talán a gyors emberek révén csak megindul már a góllövés. Jó lenne egyszer 2-0-ára vezetni, hogy ne kelljen a 90. percben is idegeskedni. Szeretném ezt is megérni” – vallotta be Dárdai.
Magyarország pénteken Debrecenben látja vendégül a litvánokat felkészülési mérkőzésen, majd június 13-án Finnországban lép pályára az Európa-bajnoki selejtezőben. Az F csoportot öt forduló után Románia vezeti 13 ponttal, mögötte Észak-Írország (12), Magyarország (8), Finnország (4), Feröer-szigetek (3) és Görögország (2) a sorrend.
Románia két hét múlva szombaton az észak-írek vendége lesz. Anghel Iordănescu kedden azokkal a futballistákkal kezdte meg a felkészülést, akik az utóbbi időben kevesebbet játszottak. Köztük Sepsi László, Cristian Săpunaru és Gabriel Tamaș is. Az Eb-selejtezőt előkészítő edzőtábort június 8-án kezdik.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!