
„Ünnepnap lesz, megint megtelik a stadion, mindenki összefog, de rajtunk múlik, hogy a meccs után is ünnepnap marad-e” – fogalmazott derűsen Dárdai Pál, a vasárnap esti, görögök elleni Európa-bajnoki selejtezőre Telkiben készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
2015. március 25., 16:392015. március 25., 16:39
A német Hertha felnőttcsapatához nemrég „előléptetett” szakember egy esetleges vereségről még említést sem akart tenni sajtótájékoztatóján. Szerinte nincsenek kirívó különbségek berlini alakulatánál és a válogatottban tapasztalt mentalitás között. „Ez, amit most csinálunk, igazából nem is magyaros, egy nagyon komoly történet, ezért is lenne fontos, hogy jól jöjjünk ki belőle” – vallja.
Eközben a sereghajtó helléneknél történt szövetségikapitány-váltás miatt most minden korábbinál nagyobb a bizonytalanság. A kudarcos sorozata miatt menesztett olasz Claudio Ranieri helyére Sergio Markariant nevezték ki, ezért a magyar stábnak nem volt lehetősége alaposan feltérképezni a vendégeket.
„Nem tudunk olyan precízen felkészülni belőlük, mint tavaly a finnekből, éppen ezért elsősorban saját magunkkal foglalkozunk. Ha fizikálisan, mentálisan rendben leszünk, és a játékosok betartják a taktikai fegyelmet, eredményesek lehetünk, vagyis pontot szerezhetünk a görögök ellen. Csalóka a görögök helyezése és eddig megszerzett egy pontja, mert játékosaik komoly csapatokban játszanak, gyors futballistáik vannak, jó védőkkel rendelkeznek, és ha szervezetten lépnek fel, nagy csata várható vasárnap. Eddig nem voltak szervezettek, bízom benne, hogy ez még egy ideig eltart náluk” – fogalmazott Dárdai.
A magyar kapitány szerint jelen pillanatban nincs lehetősége arra, hogy fiatalokkal kísérletezgessen, most a rutinos focisták tudására és tapasztalatára van szüksége. A kerettagok állapotának felmérésére még nem volt lehetősége, de a következő napok minőségi edzései erre is választ adnak majd.
Jelenleg annyit tudni, hogy Korcsmár Zsolt után Lovrencsics Gergő is „kidőlt”, combsérülése miatt nem léphet pályára vasárnap. Dzsudzsák Balázsnak a hétvégi bajnokin kifordult ugyan a bokája, de a jelek szerint hétvégi szereplése nincs veszélyben.
A német sajtóban felröppent híresztelést – mely szerint csak nyárig marad szövetségi kapitány Magyarországon – Dárdai nem kívánta hosszasan kommentálni, bevallása szerint nem tudja, hogy mi szerepel a szerződésében.
„Tényleg nem tudom, hiszen ott sem voltam, amikor kidolgozták. Végzem a teendőimet a Herthában az utánpótlás-fizetésért, itt pedig ingyen, hiszen továbbra sem vettem fel pénzt. Teszem a dolgomat mindenhol szívvel-lélekkel. Láttam az újságban egy olyan címet, hogy »Enyém! Tied! Kié?« – én egyedül a feleségemé vagyok, a többi majd megoldódik” – szögezte le a szakember.
A Románia által vezetett csoport harmadik helyén álló magyar válogatott vasárnap (romániai idő szerint 21.45 órakor) az Üllői úti stadionban fogadja a sereghajtó Görögországot.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!