
Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani/RallyZone
Régi hagyománnyal indul a 2021-es esztendő a sportvilágban: hétvégén rajtol a Dakar Rali. A világ legnehezebb sivatagi terepviadalának mezőnyében a szatmárnémeti motoros, Gyenes Emánuel „Mani” ezúttal is éremesélyesnek számít a szervízcsapat nélkül versenyzők kategóriájában, de ezúttal egy romániai és egy magyarországi autósegység is teljesíteni szeretné a szaúd-arábiai kalandot.
2021. január 01., 14:582021. január 01., 14:58
A 2020-as esztendő számtalan törölt vagy elhalasztott sporteseményei után a 2021-es év régi hagyománnyal indul: a január 2-i felvezetővel elrajtol a Dakar Rali. Több versenyhez hasonlóan a világ legnehezebb sivatagi terepralijának sorsa is sokáig bizonytalan volt, de a szaúd-arábiai szervezők megoldást találtak az utazási korlátozásokra, és szigorú járványügyi előírások mellett fogadni tudják a versenyzőket. Arról már beszámoltunk, hogy ezúttal jóval kevesebb pilóta nevezett be a viadalra – az 1995-ös viadal óta most indulnak a legkevesebben –, ugyanakkor az ismert, rutinos pilóták nem fognak hiányozni.
Nyáron még számára is kérdéses volt az újabb indulás, részben a koronavírus-járvány által előidézett pénzügyi bizonytalanság, részben pedig egészségügyi állapota tették aggályossá a szereplését. Balesetéből viszont gyorsan és sikeresen felépült, az őszre halasztott Red Bull Romaniacs teljesítése pedig meggyőzte a nevezésről.
Közösségi oldalán Mani jelezte, hogy szerencsésen megérkezett a rajt helyszínére, Dzsiddába (Jeddah), ahol egyelőre karanténban van, és egy újabb negatív koronavírusteszt-eredményre lesz szüksége ahhoz, hogy tizenegyedik Dakar Ralijának nekivágjon.
Az autósok között ezúttal lesz romániai egység is, a Román Autósport-szövetség (FRAS) ralibajnokai, Claudiu Barbu és Marius Lupu neveztek be azzal az elhatározással, hogy a teljes 7658 kilométeres távot teljesítik majd.
Az Arab-félsziget homokdűnéi között magyarországi egységként a Szalay Balázs, Bunkóczi László páros autózik majd a címvédő spanyol Carlos Sainz, a katari Nasser al-Attiyah, a francia Stephane Peterhansel, az ugyancsak francia Sebastien Loeb és a spanyol Nani Roma társaságában. Ismerős név a mezőnyben Giniel de Villiersé és Orlando Terranováé is, miközben a motorosok között a címvédő amerikai Ricky Brabec mellett többek között a chilei Pablo Quintanilla, az ausztrál Toby Price, a brit Sam Sunderland is a gyári csapatok éremesélyes pilótái közé sorolandók.
A szombati prológ után vasárnap a Dzsidda és Bisha közötti első szakasz során mindenkinek 623 kilométert kell megtennie, amelyből 277 km lesz a mért szakasz. Másnap 457 km-es mért szakasz vár majd a Wadi ad-Dawasirba tartó versenyzőkre. A tizenkét szakaszból álló Dakar Rali január 15-én, Dzsiddában zárul, a pihenőnap január 9-én lesz. Az esemény hivatalos honlapja alapján a viadalról Európában az Eurosport közvetít majd, míg online a Red Bull Tv sugároz.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!