
Maraton kategóriában címvédőként rajtol majd el pályafutása hatodik Dakar Raliján, de a szatmárnémeti Gyenes Emanuel, azaz „Mani” ezt nem érzi terhes nyomásnak: minden idők legeredményesebb romániai tereprali-motorosa most is ugyanolyan bizakodva készül, mint korábban, hogy teljesíteni tudja a világ legnehezebb, kéthetes „sivatagi” viadalát.
2015. december 03., 13:342015. december 03., 13:34
„Nyilván szeretném megvédeni a címet, de nekem most nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy az összetettben javítsak. Ha lesz egy tiszta versenyem, akkor összejöhet” – mondta a Krónikának a szatmárnémeti pilóta, aki ezúttal egy teljesen új KTM 450 Rally Replica nyergében vághat neki a több mint 9000 kilométeres távnak.
Az új fejlesztésű, injekciós motorral felszerelt kétkerekű sokkal jobban kezelhető, mint a korábbi gépei voltak. „Elég későn szállították le, ezért csak kevés ideig finomíthattunk rajta, de még a helyszínen is teszteljük. A felfüggesztésen kell hangolni, mert még merev, de összességében jobb, mint a tavalyi motor. Hét-nyolc kilogrammal könnyebb, ez pedig sokat fog segíteni” – ismertette az Autonet Motorcycle Team versenyzője, hozzátéve, hogy a súlykülönbség nem pusztán a gyors szakaszokon jelent előnyt, hanem a technikás részeken is megkönnyíti a versenyzést.
A motort a szervizautóval együtt november 20-án tették hajóra és küldték el a dél-amerikai versenyhelyszínre. Mani karácsonyig még erőnléti edzéseket végez, és amikor az idő engedi, akkor az endúróján motorozik. Műszaki csapatával – Oláh Lászlóval és Rácz Szabolccsal – együtt december 27-én utazik és december 29-ére érkezik meg Argentínába, marad tehát még pár napjuk arra, hogy a január 3-ai rajtig finomhangolják a KTM-et.
Kevesebb homok
A Dakart 2016-ban nyolcadjára rendezik meg Dél-Amerikában, de Chile és Peru visszalépése miatt csupán Argentínát és Bolíviát érinti majd a mezőny. Az újratervezett útvonalat pár hete mutatták be a szervezők, és elmondásuk szerint a Buenos Airesből induló és az ahhoz közel fekvő Rosarióban január 16-án befejeződő verseny gyorsabb lesz, ám semmivel sem lesz könnyebb, mint a korábbi években volt. „A Dakar mindig nehéz” – szögezte le Mani.
Rámutatott, hogy Peru kiesése miatt kevesebb lesz a homokos szakasz, és ezt némiképp bánja, mert ő jól szerepelt eddig azokon a részeken. „A gyors szakaszok nem olyan technikásak, de veszélyesek lehetnek” – tette hozzá. Lapunknak elárulta, hogy két szakasz van, amelyet nem vár túlzottan.
Az egyik a bolíviai Uyuni környékén lévő kiszáradt sóstó vidékén való motorozás, mert az ottani, tengerszint feletti 3500 méteres magasságban nagyon hideg van, ráadásul, ha ismét esni fog az eső, az problémát okozhat. A másik szakasz az argentin Belén környékén lesz, mivel ott a plusz 40-45 fokos hőséggel kell megbirkóznia. „A legjobban az utolsó szakaszt várom, hogy ott legyek, mert akkor minden rendben van: végigmentem” – tette hozzá.
Gyári riválisok
Gyenes Mani a nevezési listát is átnézte, a legnagyobb riválisainak pedig jövőre is a gyári csapatok versenyzőit tekinti. „Az idei győztes, többszörös Dakar-első Marc Coma ugyan versenyigazgató lett, de jött helyére sok jó motoros. Négy enduró-világbajnok és egy motokrossz-világbajnok is lesz a mezőnyben. Lehet, hogy az első Dakarjuk lesz, de nagyon sokat edzettek. Most is Marokkóban vannak a tesztmotorral. És ott vannak még a Honda és a Yamaha gyári csapatai is. A gyári csapatok versenyzőinek más a felkészülési hátterük, szinte lehetetlen legyőzni őket” – magyarázta.
Hozzátette viszont, hogy az elmúlt esztendőkben már sikerült megközelítenie őket, és bár idén kisebb műszaki problémák miatt a 21. lett az összetettben, volt 17. is, és ha ezúttal minden a tervek szerint alakul, még ennél jobb helyezést is elérhet a 143 motoros között.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
szóljon hozzá!