
Mo Farah, Usain Bolt és Dafne Schippers – többek között ők kerültek főszerepbe a vasárnap késő délután zárult pekingi atlétikai világbajnokság hétvégi versenyein.
2015. augusztus 30., 19:582015. augusztus 30., 19:58
Utóbbi egészen parádés sikert ünnepelhetett, hiszen a 200 méteres síkfutást 21.63 másodperces idővel megnyerve átadta a múltnak a keletnémet Marita Koch 36 éves Európa-csúcsát. Az eredetileg többpróbázó holland sprinter favoritként indult, hiszen sem az olimpia bajnok Allyson Felix, sem pedig a 100-on győztes, 200-on címvédő Shelly-Ann Fraser-Pryce nem nevezett be.
A finálé viszont így rendkívül erős lett: a 100-on ezüstérmes Schippers mögött a jamaikai Elaine Thompson 21.66-tal lett második, a szám kétszeres olimpiai bajnoka, a szintén jamaicai Veronica Campbell-Brown pedig 21.97-tel harmadik. Az amerikai Candyce McGrone 22.01-es egyéni csúcsa már csak a negyedik helyre volt elég.
Utóbbi honfitársa, a tízpróbázó Ashton Eaton is javított eddig legjobbján, csakhogy az ő 2012-ben elért 9039-es eredménye eddig világcsúcsnak számított, és most azt tornázta fel 9045 pontra. Ugyanaznap ünnepelt Nagy-Britannia is, mivel Mo Farah sorozatban harmadik vb-aranyát szerezte 5000 méteren. A szigetországi atlétának ez volt a hetedik világversenyes elsősége: a 2012-es londoni olimpiai duplázás után a 2013-as vb-n is mindkét távon diadalmaskodott, akárcsak Pekingben, ahol a 10 ezer métert a múlt héten nyerte meg.
Szlovákia története első atlétikai vb-címét most szerezte meg Matej Tóth révén. A nyitrai születésű, Európa-bajnoki ezüstérmes, 32 éves gyalogló az 50 km-es számot nyerte meg, 3:40.32 órás eredménnyel. A második helyen a kétszeres olimpiai ezüstérmes ausztrál Jared Tallent ért célba, miközben a címvédő ír Robert Heffernan csak az ötödik lett. Ebben a számban elrajtolt az olimpiai részvételt már májusban bebiztosító Marius Cocioran is, de a resicabányai egyetemi sportklub versenyzője most a táv fele előtt feladta a viadalt.
A romániai küldöttség többi tagja sem tudott beleszólni a helyezésekért zajló harcba, mert például az Andreea Grecu, Anamaria Ioniță, Sandală Belgyan és Bianca Răzor alkotta 4x400 méteres staféta hiába érte el idei legjobbját a szezonban, ez kevés volt ahhoz, hogy továbbjussanak az elődöntőből. Paula Todoran pedig vasárnap idő előtt feladni kényszerült az etióp Mare Dibaba által megnyert maratont. Ehhez hasonlóan a magyarországi atléták többsége sem okozott meglepetést, Madarász Viktoria ugyanakkor egy 15. helyet megcsípett 20 kilométeres gyaloglásban.
Ennek a számnak a győztese amúgy a kínai Hung Liu, mellette pedig honfitársa, Lu Hsziu-cse a második helyen végzett a hazai rendezésű viadalon. Aranyérmes lett még Szergej Subenkov (orosz, 110 m gát), Danielle Williams (jamaikai, 100 gát), Tianna Bartoletta (amerikai, távolugrás), Piotr Malachowski (lengyel, diszkoszvetés), Marija Kucsina (orosz, magasugrás), Marina Arzamaszova (fehérorosz, 800 m) és Derek Drouin (kanadai, magasugrás), Kathrina Molitor (német, gerelyhajítás), Almaz Ayana (etióp, 5000 m), Asbel Kiprop (kenyai, 1500 m).
A 4x100 méteres váltót mindkét nemben a jamaicaiak nyerték meg az Egyesült Államok előtt, csakhogy a férfiak mezőnyében – ahol Usain Bolt a pekingi seregszemlén már a harmadik vb-címét szerezte – az amerikaiakat túlváltás miatt kizárták, ezért a kínaiak és a kanadaiak végeztek a második és harmadik helyen. A 4x400 méteres női váltó is jamaicai aranyérmet hozott, a férfiak mezőnyében viszont csak negyedikek lettek, a stafétát az Egyesült Államok nyerte.
Az éremtáblázat élén Kenya (7 arany, 6 ezüst, 3 bronz), Jamaica (7, 2, 3), Egyesült Államok (6, 6, 6) sorrend alakult ki, de ha a helyezéseket is figyelembe vesszük, akkor a kínai seregszemle az Egyesült Államok diadalával zárult (214 pont) a kenyaiak (173) és a jamaikaiak (132) előtt. Magyarország két negyedik és egy hatodik helyezést elérve 13 ponttal a 24. lett, míg Románia csupán három pontot gyűjtve az 59. helyen végzett.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!