
Csoportelsőként bejutott a női kézilabda-Bajnokok Ligája középdöntőjébe a címvédő Győri ETO, miután eredményes második félidei játékkal 22-20-ra legyőzte a vendég dán Viborgot.
2014. november 09., 15:242014. november 09., 15:24
Szombati sikerével a magyar bajnok a csoportkör hátralévő két fordulójától függetlenül továbblépett, és minden esélye megvan rá, hogy a maximális nyolc pontot vigye magával. Ez akkor következik be biztosan, ha nyer a Zágrábi Lokomotiva otthonában, illetve a svéd Sävehof ellen hazai pályán.
Ezzel szemben a Nagybányai HCM újabb kudarcot jegyzett a negyedik fordulóban, mert bár a 23. percben hétgólos hátrányból talpraállt, végül mégis kikapott idegenben 31-26-ra az így továbbjutását csoportelsőként bebiztosító Larviktól. Az eredetileg a négyes döntőt megcélzó román bajnok ezzel sereghajtóvá vált a kvartettben, ahonnan csak az első három helyezett jut a 12 csapatos középdöntőbe.
Súlyos SZKC-vereség a bajnokságban
Itthon férfiak bajnoksága a válogatott programja miatti szünet után a 10. forduló mérkőzéseivel folytatódott, amelyben a Székelyudvarhelyi KC súlyos, 33-23 arányú vereséget szenvedett el Bukarestben a Dinamótól. A fővárosi alakulat ezzel az összetettben is megelőzte a hargitaiakat, akik a hatodik helyre csúsztak vissza. További eredmények: Bákó–Konstancai HCM 22-24, Bukaresti CSM–Steaua 25-23, Suceava–Târgu Jiu 24-23, Călărași–Vaslui 23-24.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!