Hirdetés

Csere a rendszerben

Teremfutball – Dévai győzelem az idény első rangadóján. A címvédő győzelmével zárult a teremfutball-Liga 1 első rangadója: a Dévai CIP hazai pályán 3-0-ra verte a bajnoki ezüstérmes Székelyudvarhely SK-t az élvonal 3. fordulójában. A találkozó végeredménye már az első félidőben kialakult, amikor a 10. percben Gherman és Molomfălean is betalált, majd öt percre rá Szőcs Loránd volt eredményes.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. október 03., 00:002007. október 03., 00:00

Jakab Zoltán, a román válogatottat is irányító szakember elégedett volt a látottakkal. „Már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést, így a második játékrészben inkább csak taktikai felállásokat próbálgattunk, legfőképpen a védekezésre koncentrálva. A fiúk nagy akaraterővel játszottak, és szinte minden sikerült nekik: ha így játszunk a továbbiakban is, nagy fölénnyel nyerjük meg a bajnokságot” – fogalmazott Jakab Zoltán.

Molnár Miklós, a Székelyudvarhely SK alelnöke is elismerte, a hazaiak megérdemelten nyertek. „Az első két gól megnyugtatta a dévaiakat, nem kellett többet kockáztatniuk. Nekünk viszont sokkal nagyobb rizikót kellett bevállalnunk, amelynek újabb hazai gól lett a vége. A második félidőben már hiába játszottunk óriási mezőnyfölényben, a CIP lélektanilag felettünk állt, s az eredmény már nem változott” – mondta a Krónikának a sportvezető. Molnár Miklós hozzátette, a rangadó elvesztése még keményebb munkára serkenti csapatát, amely Kozma Mihály vezetőedző érkezése óta új játékrendszert tanul. „Magát a futsalt tanuljuk újra – beszélt lapunknak a szakmai munkáról a magyar válogatottat is felkészítő Kozma Mihály. – Romániában sokáig a nagypályás foci mintájára játszottak a csapatok. De a teremfoci nem erről szól: nincsenek húszméteres passzok, a játékosoknak közel kell lenniük egymáshoz, állandóan kényszerítőzni kell, és sokat futni. Déván már sikeresen átálltak, mi is ezen az úton haladunk” – fejtette ki a szakember. Kozma Mihály elismerte, bántja a derbi elvesztése: „A rangadókon egyszer az egyik nyer, egyszer a másik, de én minden vereségbe szinte belehalok”.

P. A.


Teremfutball-Liga 1, 3. forduló: Dévai CIP–Székelyudvarhely SK 3-0, Csíkszeredai Futsal Municipal–Craiovai Futsal Club 5-4, Temesvári Poli–Piatra Neamţ-i Moldocor 7-3, Dévai Quasar– Kolozsvári Clujana 5-2, Galaci United– Marosvásárhelyi City’us 7-9. A Resicabányai Futsal Municipal–Konstancai Futsal Municipal találkozót elhalasztották. Az élcsoport: 1. CIP 9 pont, 2. Craiova 6 (20-11), 3. Székelyudvarhely 6 (13-8).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés