Hirdetés

Cserbenhagyta a Ferrari-motor Michael Schumachert a Japán Nagydíjon

Ismét Alonsónak áll a zászló • Forma–1 Balogh Levente • A tegnapi Japán Nagydíj után ismét Fernando Alonso vált toronymagas esélyessé a Forma–1-es autós gyorsasági verseny világbajnoki címének megszerzésére, miután a szuzukai pályán sikerült győzelmet aratnia, tízpontosra növelve előnyét riválisa, Michael Schumacherrel szemben, aki nem tudta befejezni a futamot. Pedig Alonso dolga igencsak nehézzé vált a szombati időmérő után, mivel a Renault-k nem tudták fölvenni a versenyt sem a Ferrarikkal, sem a hazai pályán jó eredményért hajtó Toyotákkal, így a spanyol címvédő csak az ötödik, csapattársa, Fisichella pedig a hatodik helyről rajtolhatott.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. október 09., 00:002006. október 09., 00:00

 A futam elején hozzá hasonlóan 116 ponttal a mezőny élén álló, ám eggyel több győzelme miatt kedvező helyzetben lévő Michael Schumacher (Ferrari) a második rajtkockából vágott neki a versenynek, ám mivel az első pozíciót csapattársa, Massa szerezte meg, nem volt meglepő, hogy három kör után már a hétszeres világbajnok német pilóta állt az élen. Nem csoda, ha Alonso a rajt után nyomban eszeveszett száguldásba kezdett, Trullit (Toyota) azonnal sikerült megelőznie, majd számos próbálkozás után az olasz pilóta csapattársát, Ralf Schumachert is valósággal állva hagyta. Mivel pedig Massa éppen ekkor állt ki első kerékcseréjére, a spanyol megkezdte a felzárkózást az élen haladó Michael Schumacherhez. Hiába nyomta azonban tövig a gázpedált, Schumacher biztosan tartotta mintegy öt másodperces előnyét. Amire azonban a Renault-technika képtelen volt, behozta a Ferrari a francia istállónak: tizenhét körrel a vége előtt a német autójában egyszerűen elfüstölt a motor, így már csak a boxból követhette figyelemmel a pályán zajló eseményeket. Ott pedig – miután minden egyes szerelőnek megköszönte az együttműködést – az idény végén visszavonuló klasszis Jean Todt csapatfőnök monitorán azt láthatta, ahogy a fiatal spanyol a mezőny élén autózva zavartalanul szerzi meg újabb futamgyőzelmét, valamint az azzal járó tíz pontot, igencsak megnehezítve, hogy Schumacher nyolcadik világbajnoki címét megszerezve búcsúzzon a száguldó cirkusztól. Ahhoz ugyanis, hogy a német világbajnok legyen, az szükséges, hogy az utolsó, Brazil Nagydíjon győzelmet arasson, Alonsónak pedig nem szabad pontot szereznie.


Japán Nagydíj, pontszerzők: 1. Fernando Alonso (spanyol, Renault), 2. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 3. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault), 4. Jenson Button (brit, Honda), 5. Kimi Räikkönen (finn, McLaren), 6. Jarno Trulli (olasz, Toyota), 7. Ralf Schumacher (német, Toyota), 8. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber). A pontverseny állása, pilóták: 1. Alonso 126 pont, 2. M. Schumacher 116, 3. Massa 70, 4. Fisichella 69, 5. Räikkönen 61, 6. Button 50, 7. Rubens Barrichello (brazil, Ferrari) 28, 8. Juan Pablo Montoya (kolumbiai, McLaren–Mercedes) 26, 9.  Heidfeld 23, 10. R. Schumacher 20, 11. Pedro de la Rosa (spanyol, McLaren–Mercedes) 18, 12. Trulli 15, 13. David Coulthard (brit, Red Bull Racing) 14, 14. Mark Webber (ausztrál, Williams) 7, 15. Jacques Villeneuve (kanadai, BMW–Sauber) 7, 16. Robert Kubica (lengyel, BMW–Sauber) 6, 17. Nico Rosberg (német, Williams) 4, 18. Christian Klien (osztrák, Red Bull Racing) 2, 19. Vitantonio Liuzzi (olasz, Toro Rosso) 1. Konstruktőrök: 1. Renault 195, 2. Ferrari 186, 3. McLaren–Mercedes 105, 4. Honda 78, 5. BMW–Sauber 36, 6. Toyota 35, 7. Red Bull Racing 16, 8. Williams 11, 9. Toro Rosso 1.

----------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés