
Fotó: Központ.ro
Valamikor a nyár elején, hazafelé jövet egy anyaországi testvérvárosból ért a lesújtó hír: Onuţan Karcsi meghalt. Ez nem lehet igaz, ilyen nincs, ő nem halhat meg – mondtam útitársamnak, aki ledöbbenve fogadta az itthonról érkező gyászjelentést.
2021. november 18., 11:022021. november 18., 11:02
Azonnal feltárcsáztam egykori csapattársát és emberi mankóját, Hajnal Gyuszit, aki megnyugtatott: azelőtt egy órával még együtt kávéztak, fájtatja a lábát, nem áll jól anyagilag, de esze ágában sincs visszavonulni az élet pályájáról. Hosszú életű lesz az, akinek halálhírét keltik – tartja a közmondás. Az orvosok pedzették, hogy ehhez le kellene vágni a lábát, de ő, akit a két lába tett ismertté, ifiválogatottá és szinte tíz éven keresztül A osztályos futballistává, hallani sem akart ilyesmiről. Abban bízott, hogy a félresikerült operációk után egy újabb műtét megmentené. Azzal tisztában volt, hogy többé nem rúg labdába, már nem is voltak ilyen ambíciói, de várta, hogy kerüljön kés alá, szabaduljon meg a fájdalmaktól és álljon ismét talpra. Bár az orvosok rendkívül visszafogottak voltak, ő hitt emberi és szakmai kvalitásukba, a tudomány fejlődésébe és egy kicsit, miért ne, a csodákban.
Utolsó találkozásunkkor, amelyre az addig használt egy mankó helyett kettővel jött el, még azzal váltunk el, hogy dupla adagot rendelek a Gyergyó környékén kotyvasztott csodakenőcsből, jusson az én összevarrt Achilles-inamra és az ő sokkal megviseltebb térdeire is. Hetekkel később már hiába hívtam telefonon, nem válaszolt. Éreztem, szinte tudtam, hogy valami történt. Szinte biztos voltam benne, hogy végre kórházba került, jó kezekben van, és ha testi fájdalmát nem is teszik sokkal elviselhetőbbé, de lelki gondjain, legalább ideig-óráig enyhítenek. Nem hittem volna, hogy őt, az ASA egyik legszívósabb védőjét egy fertőzés olyannyira leteperi, hogy az ortopédiáról ne legyen visszaút, minthogy azt sem, hogy a fájdalmak teljes megszűnéséért ekkora árat kell fizetnie.
Mint mindannyiunknak az életben, az újságírónak is akkor van szakmai elégtétele, ha a feltett kérdéseire választ kap. Onuţan Karcsit viszont sok más mellett azért tisztelem a leginkább, mert egy olyan kérdésre, amelyről tudta, hogy valamennyi igazi vásárhelyi futballszurkolót foglalkoztat, nem adott választ. Mi történt azon a november végi napon, 44 évvel ezelőtt a sereghajtó Corvinul elleni hazai mérkőzésen? Nem csak arról volt tudomása, amit egyébként az egész stadion látott, a néhány csapattárs által elbundázott meccsről, de évekkel később, egykori ifiválogatott vajdahunyadi csapattársaitól azt is megtudta, név szerint kik ásták el aznap – egy teljes idényre és még hosszú időre – a bajnokesélyes vásárhelyi csapatot, az összetartást, a bizalmat, a barátságot. „Megfogadtam, hogy én nem hozom nyilvánosságra. Nem lenne etikus, még akkor sem, ha azóta szinte 45 esztendő is eltelt. Nem akarok nimbuszromboló lenni, annál is inkább, mivel együtt kerestük a kenyerünket, jóban-rosszban egymás mellett voltunk” – válaszolta.
Onuţan nem csak fiatalkorában volt csapatjátékos, 67 esztendős korában bekövetkezett haláláig az maradt. Maradjon meg a drukkerek emlékében is annak, ami volt: a szív-lélekkel hajtó focistának, a kényelmetlen védőnek, a szinte tévedhetetlen pontrúgónak. És az embernek, aki gyengeségei mellett volt olyan erős, hogy a társai kedvéért a sírba vigye a több mint négy évtizede őrzött titkot.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!