Hirdetés

Csányi Sándor MLSZ-elnököt beválasztották a FIFA vezérkarába

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökét beválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába az európai szövetség (UEFA) Helsinkiben zajló kongresszusán, így huszonhárom évvel Szepesi György visszavonulása után ismét lett magyarországi tagja a világszervezet vezérkarának. A 64 éves sportvezető mandátuma négy évre szól.

2017. április 05., 22:582017. április 05., 22:58

„A magam részéről mindig is különös hangsúlyt fektettem a nem professzionális labdarúgás, vagyis az úgynevezett Grassroots-programok támogatására, a női és az utánpótlásfutball erősítésére, a futsal népszerűsítésére. Bízom benne, hogy a FIFA-tanácsban betöltött tagság segíteni fog abban, hogy mind szakmailag, mind pénzügyileg még nagyobb támogatást kapjanak ezek a területek. Emellett nemzetközi szinten is képviselni szeretném a magyar labdarúgásban már megvalósított törekvéseinket, amelyek a fiatal játékosok szerepeltetését, előtérbe helyezését célozzák, akár a külföldi játékosok háttérbe szorításával” – nyilatkozott az MLSZ elnöke a szövetség honlapján.

A kongresszuson egyébként több fontos döntést is hoztak, Alexander Ceferin UEFA-elnök pedig leszögezte, hogy nem fognak engedni az élbajnokságok zsarolásának. „A ligák azt hiszik, azért, mert hihetetlen bevételre tesznek szert, manipulálhatják az országok szövetségeit és rájuk erőltethetik az akaratukat” – mondta beszédében a szlovén szakember, aki szerint a top 25 bajnokságot tömörítő EPEL megpróbálta rávenni a kisebb országok szövetségeit arra, hogy szálljanak szembe a szövetség vezetésével.

Az EPEL, megorrolva az UEFA-ra, azzal fenyegetőzött, hogy a 2017–2018-as szezonban „rászervezi” bajnoki meccseit a Bajnokok Ligája- és az Európa Liga-találkozókra. Ezek döntőinek helyszíneit egyébként mostantól már pályázat útján jelölik majd ki, a 2018–2019-es idénytől kezdődően már mindkét torna fináléját azonos héten rendezik. Ceferin azt is bejelentette, hogy mivel az UEFA nagy bevétellel zárta az évet, ezért mind az 55 tagország egymillió eurós extrapénzt kap a szövetségtől.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés