
Fotó: Facebook/Cristina Neagu
Cristina Neagu román kézilabdázó bejelentette, jövőre visszatér a válogatottba, ugyanis részt szeretne venni a 2024-es párizsi olimpián.
2021. augusztus 11., 20:202021. augusztus 11., 20:20
A világ legjobbjának négyszer is megválasztott balátlövő a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén nem vesz részt a női válogatott hátralévő meccsein, ugyanis pihenésre van szüksége fizikai és pszichikai szempontból egyaránt. Ez azt jelenti, hogy
amelynek csoportsorsolását csütörtök este készítik el. A sportoló áprilisban jelentette be, hogy egy időre visszavonul a válogatottól, de akkor még nem közölte, mikor tér vissza. „Továbbra is jó eredményeket akarok elérni a válogatottal, de nemrég estem át egy műtéten, így pihenésre van szükségem, ezért gondolom úgy, hogy most ez a legjobb döntés” – nyilatkozta.
A 32 éves balátlövő közölte, számára a párizsi olimpia a legfőbb cél, ugyanis szeretne részt venni még egy ötkarikás játékon, és erre 2024-ben nyílik az utolsó lehetősége. Kijelentette, még mindig szomorúsággal tölti el, hogy a román válogatottal nem jutott ki a tokiói olimpiára. Mint mondta, fájdalmas volt a televízióban nézni a meccseket.
ezt követően majdnem egy évet kellett kihagynia. Jelenleg klubjával, a CSM Bucurestivel készül a következő idényre. Mostanság egy kisebb izomhúzódással bajlódik, de reményét fejezte ki, hogy hamarosan visszatérhet a pályára.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!