Hirdetés

Copilék nyertek Aradon – Nadalék következnek a Davis-kupában

Már szombat este továbbjutást ünnepelt Románia férfi teniszválogatottja a Davis-kupa euró-afrikai zónájának első csoportjában, miután az első forduló Aradon rendezett meccsein Marius Copil és Adrian Ungur egyéniben nyert, Horia Tecău és Florin Mergea kettőse pedig párosban aratott győzelmével biztosította be a Szlovénia elleni sikert.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. március 06., 19:102016. március 06., 19:10

„Már az első naptól erre vártunk, a páros meccs volt igazából az, ahol az ellenfél életben tarthatta volna az esélyeiket. Jól játszottak, de örülök, hogy a mieink végig összpontosították és behúzták a győzelmet” – fogalmazott a csapatkapitány Andrei Pavel a világranglistán párosban harmadik Tecăuék Blaz Rola és Grega Zemlja felett aratott 6:3, 7:6, 7:6-os győzelme után.

Előtte ugyanis a hazai közönség előtt pályára lépő Copil Rolát (7:5, 6:3, 7:6-ra), Ungur pedig Zemlját (4:6, 4:6, 6:3, 7:6, 6:4-re) győzte le egyéniben, így az, hogy vasárnap utóbbi kikapott Rolától 6:3, 6:4-re, már nem jelentett problémát. Az összetett amúgy is 4-1 lett Copil Tomislav Ternar elleni 6:3, 6:3-as sikerével. „Eleinte még izgultam, de a második játszmánál már nyugodtabban játszottam. A közönség is sokat segített, mert nagyon közel éreztem magamhoz, szinte szárnyakat adott” – fogalmazott Copil.

Az aradi eseményre, mint ismert, az összes belépő elkelt. Helyszíni beszámolók szerint pedig Copil meccsén érezhetően többen voltak a sportcsarnokban. Ion Ţiriac szerint ez a siker sokat lendíthet a hazai férfi tenisz népszerűségén is. „Ez nagyon fontos győzelem. Most kellene, hogy 10 ezer gyermek elkezdjen sportolni és a természetes kirostálódás után találjunk olyan tehetséges fiatalokat, akik biztosítják a folyamatosságot” – magyarázta a korábbi teniszklasszis.

Románia tehát továbblépett a második körbe, ahol majd a Rafael Nadal fémjelezte Spanyolország csapatát fogadhatja július 15. és 17. között. Ugyanakkor Ukrajna–Ausztria, Oroszország–Hollandia és Magyarország–Szlovákia meccsek is lesznek.

Magyarország ugyanis huszonegy év útán ismét győzni tudott ebben a csoportban: 3-2-es összesítettel verekedte át magát Izrael legjobbjai felett. Egyéniben Nagy Péter Dudi Szelát, Fucsovics Márton pedig Amir Weintraubot győzte le. Párosban Fucsovics Gödry Levente oldalán biztosította be a továbbjutást. A nyári párharcok győztesei a világcsoportba való feljutásért játszhatnak majd.

A világcsoportban amúgy az már eldőlt, hogy a Svájcot kiejtő Olaszország a lengyeleket felülmúló Argentínával játszik a negyeddöntőben. Továbbjutottak a franciák is, akik Kanadát múlták felül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés