
INTERJÚ – Jó úton halad a Marosvásárhelyi ASA élvonalbeli labdarúgócsapata, amelynek öltözőjében ideális a hangulat a kiemelkedő teljesítmény eléréséhez – közölte Liviu Ciobotariu. A Liga 1-be tavaly újoncként érkező, de nagy meglepetésre immár a bajnoki cím kapujában kopogtató együttes vezetőedzőjével az egypontos előnnyel listavezető Steaua elleni szerdai idegenbeli rangadó „hevében” beszélgettünk.
2015. április 28., 09:352015. április 28., 09:35
– Amikor a téli szünetben átvette a csapat irányítását, számított arra, hogy ilyen álomszerűen alakul a tavaszi szezon?
– Amikor a csapathoz érkeztem, elmondtam, hogy szeretném, ha folytatnánk azokat a jó eredményeket, amelyeket az őszi szezonban ért el a csapat. Akkor az ötödik helyen állt az ASA, a tavaszi idény pedig eddig valóban rendkívül jól alakult, hiszen tizenegy forduló alatt 29 pontot gyűjtöttünk. Ez egyértelműen azt jelzi, hogy jó úton haladunk. Ez pedig annak tudható be, hogy a játékosok nagyon jól készültek télen, értékes és tapasztalt keretem van.
– Az eredeti célkitűzést gyakorlatilag már el is érték: matematikailag bebiztosították helyüket az élvonalban, ráadásul a második helyen is kényelmes előnyük van a harmadik helyen álló Petrolullal szemben.
– Valóban, a célt voltaképp teljesítettük, hiszen a szezon elején az élvonalban való bennmaradás volt az elvárás. De látván az eredményeket, ez már európai szereplésre módosult, és akkor már miért ne legyen dobogó belőle. Így, hogy egy ponttal vagyunk lemaradva a Steauától, az is egyértelmű, hogy immár a bajnoki címért küzdünk, és szerintem bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk fej fej mellett harcolni az éllovassal.
– Az azonban feltételezhető, hogy a nyomás Önökön nem akkora, mint a Steauán…
– Rajtunk valóban nincs nyomás, mert az elsőrendű célkitűzésünket már teljesítettük.
– Akkor is ilyen kivételes menetelése lett volna az ASA-nak Ön szerint, ha nem büntetik meg télen az őszi szezont második helyen záró Kolozsvári CFR-t? Épp a fellegváriak voltak azok, akiket az elmúlt hét forduló alatt nem tudták legyőzni, a meccs döntetlennel végződött.
– Az őszi szezon végén nem csak a CFR állt előttünk, hanem a Petrolul és az Astra is. Mi átverekedtük magunkat rajtuk. Azt nem tudom, hogy mi lett volna, ha a CFR nem kap pontlevonást, de szerintem az, amit elértünk, mindenképpen jelent és bizonyít valamit.
– Costel Gâlcă, a Steaua edzője úgy nyilatkozott a Kolozsvári U ellen 3-0-ra megnyert szombati meccs után, hogy csapata helyrejött. Ön mit gondol erről?
– Az eredmény alapján valóban. De azért a viccet félretéve, a Steaua mégiscsak egy nagyon nagy múltú, nagyon sok sikert megélt együttes, amelyet nem csak Romániában, hanem nemzetközi szinten is ismernek. A keretét értékes játékosok alkotják, olyanok, akik a válogatottnak is tagjai. El kell ismernünk, hogy a Steaua nagyon jó csapat, csak eddig nem volt épp a legjobb passzban.
– Ilyen közel a bravúrhoz nem tart attól, hogy a sikerszéria után egy esetleges vereség negatív értelemben sokkolhatja a csapatot?
– Ettől egyáltalán nem félek. Valószínűleg eljön majd az a nap is, amikor nem tudunk eddigi színvonalunknak megfelelően játszani, és veszítünk. De felnőttek vagyunk, tudjuk, hogyan kezeljünk egy esetleges kudarcot.
– Milyen most a hangulat az öltözőben?
– A hangulat nagyon jó. Egy nagyon összeforrott, egységes csoportot találtam itt, Marosvásárhelyen. A fiúknak van karakterük, az eredmények pedig szintén hozzájárultak ehhez a hangulathoz, amely ideális a kiemelkedő teljesítmény eléréséhez.
– Mi a helyzet Gabi Mureşannal? Ő ugye a hétvégi, Târgu Jiu elleni meccsen tért vissza, de le kellett cserélni, mert feldagadt a lába. Pályára tud majd lépni a Steaua ellen?
– Gabi Mureşant megröntgenezték, és az alapján nem újult ki korábbi sérülése. Megpróbáljuk talpra állítani a Steaua elleni meccsre, de hogy erre milyen esélyek vannak, azt most még nem tudom megmondani.
– A bajnoki cím szempontjából döntő jelentőségű a szerdai rangadó?
– Egy fontos meccs, de nem döntő jelentőségű. Azután még öt találkozó marad hátra, amelyeken összesen 15 pont lesz játékban. Az biztos, hogy ha a két csapat közül bármelyik nyer most szerdán, az nemcsak a pontok, hanem önbizalom tekintetében is előnybe kerül, de a bajnoki cím nem most dől el.
– Edzői pályafutása során többször is hangoztatta, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ennek szellemében számíthatunk-e változásra a csapat játékában?
– Látványos meccset szeretnék a Steaua ellen, amelyre nagyon sok néző kilátogat, és amelyen a jobbik csapat nyer.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!