Hirdetés

Címvédés kapujában a Váradi VSK pólócsapata

Egyetlen győzelemre áll a Nagyváradi VSK felnőtt férfi vízilabdacsapata az országos bajnoki címvédéstől, miután a döntő mindkét hazai mérkőzését megnyerte a Steaua ellen.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. május 10., 16:272015. május 10., 16:27

Az elmúlt közel egy évtized hazai egyeduralkodója hétvégén már szokott formáját mutatta, és az elbukott Román Kupa, illetve a Dinamo elleni elődöntő keltette előzetes aggodalmakat szertefoszlatva magabiztosan győzte le bukaresti ellenfelét előbb 13-9-re, majd 13-8-ra.

A két meccs forgatókönyve gyakorlatilag megegyezett: az immár Ciprian Câmpeanu edzette Körös-partiak már az első percekben magukhoz ragadták a kezdeményezést. Pillanatok alatt megléptek vendégeiktől, akik hiába loholtak az eredmény után, a jól működő hazai védelmen nehezen találtak rést. A Steaua, amely az alapszakasz során megszorongatta, a Román Kupában pedig legyőzte a VSK-t, most nem jelentett valós veszélyt.

A közönségnek nem kellett túl sokat izgulnia, mivel a váradi pólósok finálé előtti optimizmusa és önbizalma beigazolódott: a védelem hozta szokott formáját, a támadásban pedig Vojslav Cupic, Tibi Negrean, Ghiță Dunca, Ramiro Georgescu vagy éppen Kádár Kálmán is nagy hatékonysággal ostromolt.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc ugyanakkor még nincs lefutva, hiszen a sorozat Bukarestbe költözik, ahol bár a VSK-nak egyetlen sikerre van szüksége ahhoz, hogy sorozatban kilencedik országos bajnoki címét ünnepelje, a rivális hazai pályás előnye még felboríthatja a papírformát.

Egyelőre viszont a pontvadászat bronzmérkőzése is a várakozásoknak megfelelően alakul, hiszen a Sportul Studențesc ugyancsak mindkét hazai pályás – brassói – meccsét megnyerte a Dinamóval szemben (7-5-re és 8-3-ra), így a Körös-partiakhoz hasonlóan egyetlen győzelemre áll a dobogó harmadik fokától.

Amíg az élmezőny hétvégéje mondhatni zökkenőmentesen alakult, addig az aradiak bukaresti vendégszereplése befejezetlen maradt. Az egyik fél második győzelméig tartó sorozatban az ötödik helyért küzdő Maros-partiak edzője, Cristian Cosma ugyanis olyannyira felháborodott a játékvezetésen, hogy kevesebb mint hét perccel a Rapid elleni meccs vége előtt kihívta tanítványait a medencéből. Ekkor 14-9-re vezetett a fővárosi együttes, ám a találkozót nem fejezték be. Az ügyben a sportszövetség fegyelmi bizottsága dönt majd, és várhatóan a Rapid javára írja az összecsapást.

A hetedik helyért zajló párharc összetettjében a Nagyváradi Crișul 11-9-es kolozsvári győzelmével került előnybe a Polival szemben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés