Hirdetés

Cikk jelent meg Puskás Ferenc rejtélyes arcáról

Terjedelmes cikk jelent meg a labdarúgó-Bajnokok Ligája hivatalos kiadványában, a Champions magazinban Puskás Ferencről és az aranycsapat legendás labdarúgójának Felcsúton található hagyatékáról.

2012. július 18., 09:142012. július 18., 09:14

Paul Simpson, a hatoldalas cikk szerzője az év elején tett látogatást a Puskásról elnevezett felcsúti akadémián Szöllősi György kommunikációs igazgató meghívására, így elsők között pillanthatott bele a tavaly Magyarországra került, 21 ládában elhelyezett örökségbe. Az angol főszerkesztő azt írta, hogy a dokumentumok új megvilágításba helyezik Puskás személyiségét, és életének számos, eddig rejtélyes részletére is fény derül belőlük. Az írás számos, Puskás által írt levélből és feljegyzésből idéz, amelyek a hagyatékból kerültek elő, s ezek alapján mutatja be a játékos személyiségét, illetve életútját.

Paul Simpson szerint Puskás feljegyzései néha a filozofikus mélységet sem nélkülözik, a futballról papírra vetett fejtegetéseiben például ezt írja: „Amíg lesznek fiatal gyerekek a világon, addig a labdarúgás virágozni fog. Ha szépen játsszák, milliókat képes megmozdítani. Olyan, mint a bor: vannak jobb és roszszabb évjáratok.” A cikk egyúttal felidézi Puskás pályafutásának legfontosabb momentumait, így a kispesti grundokon és a Honvédnál töltött időszakot, a csapat dél-amerikai „feketetúráját”, amely után többen külföldön maradtak, illetve az évszázad mérkőzésén, az angolok 6-3-as legyőzésekor máig emlékezetes visszahúzós csel után lőtt gólját, vagy éppen a Real Madriddal nyert BEK-trófeákat és a döntőben szerzett góljait.

A szerző megfogalmazása szerint Puskás Európa legnagyobb játékosa a holland Johan Cruyff mellett, már azelőtt totális futballt játszott, hogy a fogalom egyáltalán megszületett volna.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés