Hirdetés

CFR-es pontlevonás: befolyásolták a CAS döntését?

Hivatali visszaélésnek számított volna, ha a fizetésképtelenné vált Kolozsvári CFR a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szabályzata szerint rendezte volna a kifizetéseket, de ezt a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem vette figyelembe – közölte Răzvan Zăvăleanu, a fellegvári futballklub csődbiztosa, miután kézhez kapták a lausanne-i testület korábbi döntésének indoklását.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. február 10., 17:472016. február 10., 17:47

A Liga 1 jelenlegi idényét hat pont levonásával kezdő Szamos-partiak, mint ismert, hiába fellebbeztek az FRF licencadó testületének büntetése ellen, mert azt a Nemzetközi Sportdöntőbíróság helyben hagyta, és így a csapat nem pusztán esélytelen maradt a felsőházi rájátszásba jutásra, hanem még további szankciókra is számíthat a tartozásai miatt.

„Minket is meglepett, hiszen a mostanihoz hasonló volt az a helyzet is, amelyben javunkra döntöttek és visszakaptuk a 24 pontot\" – magyarázta a ProSport-nak adott interjúban Zăvăleanu, emlékeztetve arra, hogy tavaly már szintén csődvédelem alatt állt a klub, amikor tartozásaiért pontlevonással büntette az FRF, ám akkor a CAS számukra kedvező döntést hozott.

A csődbiztos felvetette, hogy talán a hazai sportszövetség és az Európai Labdarúgó-szövetség közötti beszélgetések befolyásolták most a nemzetközi bírákat. „Ez azért lehangoló lenne\" – tette hozzá, ugyanakkor számára az is gyanús, hogy utólag még pluszilletéket is ki kellett fizetniük, hogy ügyükben döntés szülessen; Viorel Duru, az FRF licencadó testületének vezetője pedig már az ítélethirdetés előtti reggelen kérte a CFR ellen felfüggesztett büntetés napirendre tűzését.

„A Petrolul is megfellebbezte a pontlevonást, de ők visszavonták ezt azáltal, hogy nem fizették ki a pluszilletéket. Pedig nem volt nagy összeg. Talán tudták a döntést? Vajon az FRF is tudta?\" – tette fel a kérdést Zăvăleanu, aki csütörtökön fogja megtudni, hogy tartozásaik további pontlevonáshoz vezetnek-e majd. Úgy véli, a sportági szövetség meg akarja tisztítani a Liga 1-et a csődvédelem alatt álló csapatoktól, nincs jó szándék a részükről.

„Még a szabályzatuk is ellentmond a romániai törvényeknek, de egyszerűen nem érdekli őket. Senki sem akar változatni\" – fakadt ki az FRF-re a csődbiztos, hangsúlyozva, hogy miközben azzal védekeznek, hogy betartják az UEFA szabályait, elhallgatják, hogy a kontinentális testület nem kötelező érvényű előírást, hanem csak ajánlásokat fogalmaz meg az országos szövetségek felé.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
Hirdetés