Hirdetés

CFR: Andone visszatért

Hiába áll továbbra is ötpontos előnnyel a Liga 1 első helyén a Kolozsvári CFR, Pászkány Árpád, a futballklub tulajdonosa nem bocsátotta meg Jorge Costának a Rapid elleni rangadó megalázó elvesztését, és menesztette a portugál trénert. Az utolsó kilenc fordulóra így az a Ioan Andone vette át a vasutascsapatot, akinek irányításával 2008-ban első bajnoki címét nyerte az együttes – az 52 éves egykori válogatott védő így az első tréner, aki másodszor is lehetőséget kap Pászkánytól.

Boros Miklós

2012. április 11., 08:512012. április 11., 08:51

A kolozsvári üzletember kiemelte, hogy nem egyedül döntött Costa kirúgásáról, hanem a klub igazgatótanácsa és a részvényesei határoztak az edzőváltásról, Andonén kívül pedig más név fel sem merült lehetséges utódként.

„Costával nem láttam a fejlődést, a jövőképet a csapat játékában, egész évben csak két jó meccsünk volt. Hiányzott a küzdőszellem, a mindent elsöprő akarat, e nélkül pedig nehéz trófeákat nyerni” – indokolta Pászkány a váltást, hozzátéve, hogy Andonéval ápolt baráti viszonya miatt kérte őt újra fel a csapat irányítására. A régi-új edző nem kíván nagy változásokat hozni a csapat játékában, szerinte csupán apró – elsősorban taktikai – változások kellenek a sikeres szerepléshez.

„2008 augusztusában azért kellett mennem, mert nem nyertem meccseket, ilyenkor mindig az edző a hibás. Én se 22 játékost rúgnék ki – idézte fel a múltat Andone, aki szerint most jóval tapasztaltabb kerettel dolgozhat, mint négy évvel korábban. – Akkor csak nekem és a játékosok közül Tricának volt már bajnoki címe, most egy egész sor ilyen játékos van a keretben.”

A szakember tegnap írta alá szerződését, amely egyelőre az idény végéig szól, a folytatásról csak utána tárgyalnak. Pászkány szerint a bajnoki cím megszerzése nem feltétele Andone további maradásának, bár azt is hozzátette: a szezon végén kizárólag az eredmények lesznek fontosak, nem pedig a játék minősége. A CFR mellett a második helyezett Dinamo is edzőt váltott a forduló után. Az olasz Dario Bonettit eredetileg csupán technikai igazgatónak hozták Liviu Ciobotariu mellé, ennek hallatán viszont tegnap a vezetőedző maga mondott le.

Az 50 éves Bonetti 2009 őszén már volt a bukaresti együttes trénere, 8 bajnoki mérkőzésen 13 pontot szerzett, és az ő nevéhez fűződik a „libereci csoda”, amikor a csapat a hazai 3-0-s vereség után Csehországban harcolta ki 11-esekkel a továbbjutást az Európa Liga selejtezőjében. Az őszi első Dinamo tavasszal hét meccsen csupán hat pontot szerzett, ennél kevesebbet csak a Mioveni (3) és a Medgyes (4) gyűjtött idén.


Liga 1, 25. forduló: Kolozsvári CFR–Rapid 0-5 (Herea 19., Grigorie 71., Rui Duarte 74., Alexa 85., Deac 90.), Marosvásárhelyi FCM–Szászmedgyesi Gaz Metan 1-0 (Astafei 61.), Nagyszebeni Voinţa–FC Vaslui 3-0 (Beza 39., I. Popa 49., Lukanovics 75.), Dinamo–Petrolul Ploieşti 1-3 (M. Niculae 95., ill. Junesz 59., Opriţa 69., Boudjemaa 92.), Astra Ploieşti–Pandurii Târgu Jiu 2-0 (Găman 28., Pătraşcu 58.), Ceahlăul Piatra Neamţ–Kolozsvári U 1-1 (Golubovics 64. – 11-esből, ill. Cojocnean 79.), Steaua–Sportul Studenţesc 4-1 (T. Bălan 6., Rusescu 8., Tănase 35., Chipciu 76., ill. Stancu 66.), Brassói FC–Concordia Chiajna 2-3 (Hadnagy 55., Moutinho 84., ill. Krumov 13., Rocha 52., 94.), CS Mioveni–Galaci Oţelul 1-2 (Cl. Ionescu 68. – 11-esből, ill. Didy 15., 32.).

A Liga 1 állása:

 1. CFR    25    15    6    4    45-22    51
 2. Dinamo    25    13    7    5    39-20    46
 3. Steaua    25    13    7    5    33-18    46
 4. Rapid    25    13    6    6    39-22    45
 5. Vaslui    25    13    4    8    39-24    43
 6. Oţelul    25    12    6    7    25-19    42
 7. U     25    9    11    5    34-25    38
 8. Pandurii    25    9    9    7    35-27    36
 9. Astra    25    8    8    9    24-26    32
10. Ceahlăul    25    7    9    9    23-33    30
11. Brassó    25    8    5    12    25-27    29
12. Medgyes    25    7    7    11    30-36    28
13. Szeben    25    7    7    11    17-27    28
14. Vásárhely    25    6    9    10    22-29    27
15. Chiajna    25    7    6    12    23-41    27
16. Petrolul    25    6    7    12    27-34    25
17. Sportul    25    5    10    10    26-40    25
18. Mioveni    25    2    6    17    15-51    12
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés