2009. július 08., 17:382009. július 08., 17:38
Az 51 éves Palilla korábban csak Olaszországban, nagyrészt másodedzőként tevékenykedett. Karrierje során hat feljutást ünnepelt – csapataival kétszer a Serie A-ba, kétszer a Serie B-be, kétszer pedig a Serie C-be jutott fel. Megfordult a Lecce, a Cagliari, a Sampdoria és az Udinese szakmai stábjaiban is, 2005-től 2008-ig szövetségi megfigyelőként tevékenykedett.
A román futball világában eddig ismeretlen Palilla tegnapi hivatalos bemtatásakor jelezte, büszke, hogy az U trénere lehet, egy olyan csapaté, amelyet Olaszországban is ismernek. “Teljes odaadással fogok dolgozni a klubért és a városért. Az U nem érdemli meg, hogy a másodosztályban vergődjön, mindent megteszünk, hogy oda kerüljön, ahol a helye van. A tulajdonos hosszú távú tervei nagyra törőek, biztos vagyok benne, hogy néhány éven belül messzebb jutunk, mint a CFR” – nyilatkozta az U új trénere, aki a szurkolóknak azt üzente, jöjjenek ki a csapat mérkőzéseire, mert ezeken “igazi focit fognak majd látni”.
Carmelo Palilla bemutatásán jelen volt Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere is, aki az új vezetőedzőhöz hasonlóan U-s sálat viselt a nyakában. “Az út kezdetén vagyunk, a fejlődés útján, az élvonal, illetve a nagy sikerek felé vezető út kiinduló pontján. Ezt a sálat nem sokára nagy tisztelet övezi majd, ez a sál nem sokára egy trófeára kerül” – mondta Sorin Apostu.
Az új vezetőedző bemutatásán nem volt jelen Florian Walter, a csapat új többségi részvényese. Az üzletember papíron még nem vette át a helyi önkormányzattól a csapat részvényeinek 51 százalékát, illetve a dinamós részvényeitől sem szabadult meg, de elmondása szerint ez már csak idő kérdése. Mint ismeretes, Walter ezt megelőzően egy másik olasz szakembert, Nicolo Napolit szerette volna leszerződtetni, ám utóbbi az utolsó pillanatokban a Brasói FC-t választotta – Walter ezután “pofátlan szicíliainak” nevezte Napolit. A befektető ezt megelőzően Viorel Moldovant, az FC Vaslui korábbi trénerét is megkörnyékezte, ám ő is nemet mondott. Florian Walter a múlt hónap végén jelentette be, hogy az elmúlt idényben a Liga 2 nyugati csoportja 14. helyén végzett Kolozsvári U főrészvényese lesz. Az üzletember azonnal jelezte, nem Dorinel Munteanuval, a csapat korábbi edzőjével képzeli el a klub jövőjét.
Az U július 13-án utazik el első, brassópojánai edzőtáborába. A csapat tíz nap elteltével hazatér, majd 26-án Ausztriába utazik, ahol augusztus 4-ig marad.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.