A végéhez érkezett a brit futball minden idők legeredményesebb trénerének pályafutása: Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere az idény végén visszavonul. A 71 éves skót tréner 26 éven át vezette a Vörös Ördögöket.
2013. május 08., 12:572013. május 08., 12:57
„Sokat gondolkoztam a visszavonuláson, és ez olyan döntés volt, amelyet nem volt könnyű meghozni. Ez a helyes időpont. Fontos volt, hogy akkor hagyjam ott a csapatot, amikor a lehető legerősebb arcát mutatja, és úgy gondolom, most ez a helyzet – idézi a klub szerdai közleménye Sir Alex Fergusont, aki a május 19-ei, West Bromwich Albion elleni meccsen búcsúzik el a csapattól. – A bajnokságot nyerő keret minősége, az életkorok kiegyensúlyozottsága jó alapot nyújt a sikerek folytatásához, míg a fiatal hátország struktúrája biztosítja, hogy a klub a legfényesebbek egyike marad.\"
A legendás edző szerint az MU képzési lehetőségei az egész sportvilág területén kiemelkedőek, és az otthonuk, az Old Trafford elismerten a világ egyik vezető sportközpontja. „Előre tekintve boldog vagyok, hogy átvehetem a klubigazgatói és a nagyköveti pozíciót. Ezekkel a tevékenységekkel – a többi más elfoglaltságommal együtt – koncentrálok a jövőre. Köszönetet kell mondanom a családomnak, a szeretetük és a támogatásuk létfontosságú volt számomra. A feleségem, Cathy az egész karrierem során kulcsfigura volt\" – fogalmazott Ferguson.
A tréner irányításával a Man. United 13 bajnoki címet gyűjtött (a legutóbbit két hete) és kétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, emellett öt FA-kupagyőzelemmel és egy KEK-trófeával is büszkélkedhet. A karrierjét 1974-ben a skót East Stirlingshire-nél elkezdő szakember – aki az MU előtt még a St. Mirren (1974–1978) és az Aberdeen (1978–1986) együttesénél edzősködött, 1985–86 között pedig a skót válogatottat is irányította tíz meccsen – 38 nagy trófeát nyert a Vörös Ördögökkel, pályafutása során pedig összesen 49-et. 2011. november 25. óta az ő nevét viseli az Old Trafford északi lelátója és szobra van a stadion előtt.
A brit média azonnal találgatásokba kezdett Sir Alex Ferguson utódját illetően: a legesélyesebbnek az Everton mestere, David Moyes tűnik, de felmerült a Chelsea-hez közel álló José Mourinho (Real Madrid), Jürgen Klopp (Borussia Dortmund) és Manuel Pellegrini (Málaga) neve is.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
szóljon hozzá!