Hirdetés

Burleanu aggódik a romániai futball jövőjéért

Az európai klubsorozatokban alkalmazott pénzügyi „fair-play" szabály bevezetését és az élvonalban való részvételhez szükséges versenyengedély feltételeinek megváltoztatását javasolja Răzvan Burleanu.

Krónika

2015. február 25., 17:572015. február 25., 17:57

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke az Agerpresnek nyilatkozva aggasztónak nevezte a jelenlegi helyzetet: ha teret engedett volna az „egyes személyek által szorgalmazott ötletnek”, és a Liga 1-ből való kieséssel sújtanák a fizetésképtelenné váló együtteseket, akkor alig maradna csapat a bajnokságban.

Ismert ugyanis, hogy jelen pillanatban hat klub (a Kolozsvári CFR, a Kolozsvári Universitatea, a Rapid, a Galac, a Dinamo és a Ploiești-i Petrolul) áll csődvédelem alatt. Burleanu ugyanakkor pontlevonással szankcionálná a pénzügyi „rendezetlenséget”, mert megfogalmazása szerint annyit szeretnének csupán, hogy az „alkalmazottak időben megkapják a bérüket”.

A korábbi játékosai által benyújtott panaszok alapján a CFR-től már így is levontak 24 pontot a kifizetetlen bérek miatt, és hiába indította meg a csődvédelmi eljárást épp akkor, amikor az erre vonatkozó alapfokú döntés megszületett, a FRF fellebbviteli bizottsága helyben hagyta a szankciót.

A fellegvári klub utolsó esélye a laussane-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság maradt, amelytől jogorvoslatot kér, ám az Oradecluj.ro szerdai információi szerint előtte még a Kolozs megyei törvényszék kereskedelmi osztályán akarta megsemmisíteni a szövetségi ítéletet. A bíróság azonban elutasította a kérésüket, így most már valóban csak a Sportdöntőbíróságon múlik, hogy a sereghajtóvá visszaesett CFR ismét visszatér-e az élmezőnybe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés