Hirdetés

Bűnvádi eljárás indult Pászkányék ellen

Különösen súlyos következményekkel járó sikkasztás, folyamatos adócsalás és pénzmosás, valamint bűnszervezet létrehozásának gyanújával indított kedden bűnvádi eljárást a Kolozsvári CFR egykori főrészvényese, Pászkány Árpád és a futballklub elnöke, Iuliu Mureșan ellen az ügyészség szervezettbűnözés- és terrorellenes ügyosztálya (DIICOT). A közlemény szerint a fellegvári sportvezetőket hatvan napra hatósági felügyelet alá vonták.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. június 07., 17:232016. június 07., 17:23

2016. június 07., 17:342016. június 07., 17:34

A DIICOT, mint ismeretes, május közepén tartott nagyszabású házkutatást Kolozsváron és Bukarestben, majd a fellegvári vezetőket is beidézték kihallgatásra. Az ügyészség akkor még nem nevesített gyanúsítottakat az ügyben, most viszont úgy vélik, hogy Mureșan a CFR ügyvezetőjeként követett el törvénytelenséget Pászkány javára.

A keddi közlemény alapján a futballklub képviselői 2008 és 2013 között 10 millió euróval károsították meg a csapatot fenntartó kereskedelmi társaságot. Ezt Pászkány által kontrollált helyi, illetve Cipruson és a Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cégek segítségével tették – utóbbiak fiktív tanácsadói és közvetítői szolgáltatásokat nyújtottak, többek között játékosátigazolások terén.

A nyomozóhatóság szerint az érintettek azt a pénzt sikkasztották el, amelyet a csapat prémiumként kapott az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA), miután bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Emellett a gyanúsítottak fiktív költségeket vezettek be a kereskedelmi társaság könyvelésébe, és adózási kötelezettségük „kicselezésével\" megkárosították az államot is. A legfrissebb közlemény ugyan ez utóbbi összegét nem említi, de legutóbb 1,5 millióra becsülték az államnak okozott kárt.

Pászkány, mint ismeretes, két évvel ezelőtt vonta meg támogatását a tavaly fizetésképtelenné vált, majd csődvédelem alá került CFR-től. Előtte az élvonalbeli labdarúgócsapat 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben is szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, amelyért összesen legalább 50 millió eurót kapott az UEFA-tól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés