
2009. január 29., 18:062009. január 29., 18:06
A hírek szerint a németek azért estek ki, mert 2010-ben Hamburgban rendezik a második legrangosabb európai kupasorozat döntőjét, míg a spanyolok jövőre a Bajnokok Ligája fináléjának adnak otthont Madridban. Az angolok a tavalyi UEFA-kupa döntőt rendezhették meg Manchesterben, így az írek és a románok maradtak talpon. A szigetországiak a 2011-es rendezés mellett álltak ki, a közös megegyezés szerint pedig a 2012-es döntő Bukarestnek jutott.
„A rendezés elnyerése a szövetségi vezetők több éves kemény munkájának köszönhető – jelentette ki Mircea Sandu szakszövetségi elnök. – Azonban még nem dőlhetünk hátra: ha a Naţional-stadionnál folyó munkálatok nem a terv szerint haladnak, majd, akár el is vehetik tőlünk a rendezés jogát”. A Lia Manoliu-stadion helyén épülő arénát a tervek szerint 2010 végére építik fel. A munkálatoknak egy évvel ezelőtt fogtak neki, eddig a létesítmény alapjai készültek el. A stadion 55 ezer férőhelyes lesz, a munkálatok költségei mintegy 114 millió eurót tesznek ki.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.