Hirdetés

Bukarest futballünnepe

Ma este találkozik először az UEFA-kupa negyeddöntőjében a Rapid és a Steaua A sorsolás óta nyilvánvaló, hogy az UEFA-kupa Rapid–Steaua negyeddöntője, amelyet a román sajtó az évezred mérkőzésének kiáltott ki, több egyszerű futballmeccsnél, A két bukaresti együttes ma este 20.45-től vívja a román labdarúgás első „házi” európai kupamérkőzését, amelyet alig 15 ezer néző tekinthet meg a helyszínen. A Rapid ugyanis biztonsági okokból csupán ennyi jegyet dobott piacra. A vendégszurkolóknak hivatalosan csupán 850 belépő jutott, azonban a szabadárusításban megszerzett jegyekkel a hírek szerint mintegy kétezer Steaua-drukker lesz a Giuleºti-stadionban.

2006. március 30., 00:002006. március 30., 00:00

A Rapid és a Steaua drukkerei nem csupán biztonsági szempontból okozhatnak gondot a példátlanul nagy számban kivonuló hatóságoknak (kétezer rendőr és csendőr felügyeli a mérkőzés alatt a stadiont és környékét), hanem az ország imázsát tekintve is. Az elmúlt hetek bajnoki mérkőzésein tapasztalt negatív szurkolói megnyilvánulások után a diszkriminációellenes tanács akciót indított a lelátókon tapasztalt megkülönböztetés viszszaszorítására: a két csapat képviselőivel együtt Légy okos, ne erőszakos! címmel hirdette meg kampányát.
Rãzvan Lucescu, a Rapid edzője azonban kizárólag fociünnepnek tekinti az összecsapást. „Történelmi mérkőzést játszunk, nagyon magas szinten. Háborúnak itt nincs helye – szögezte le a 37 éves tréner, aki a Steaua elleni párharcot szakmai szempontból egyetlen, 180 perces mérkőzésként fogja fel. – Remélem, mi jutunk a legjobb négy közé. Ebből a szempontból számomra nincs jelentősége, hogy milyen eredményt érünk el hazai pályán vagy idegenben.” A Rapidnak továbbra is a középpályán akadnak hiányzói: Marius Mãldãrãºanu és az örmény légiós, Artyom Karamjan továbbra is sérült.
Cosmin Olãroiu szerint idegenbeli mérkőzésen csapata számára a gólszerzés a legfontosabb. „A Steaua mindig győzelemre játszik, soha nem tűzünk ki célul csupán egy döntetlent. De egy ilyen oda-vissza kupacsata esetében óvatosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennünk” – vélte a Steaua edzője, aki szerint úgyis a második találkozón dől majd el a továbbjutás. Olãroiu nem tekinti az edzők párharcának a találkozót, szerinte a játékosok kezében a döntés. „Lucescuval szomszédok és barátok vagyunk, és egy meccs nem változtathatja meg két ember viszonyát” – tette hozzá. A Steaua trénere nem számíthat az UEFA-kupában eddig nyolc gólt szerzett Victoraº Iacobra, aki kulcscsonttörése miatt ebben az idényben már egyáltalán nem játszhat, valamint az eltiltott Gabriel Boºtinára. A katonacsapat közel fél évszázados történelme során tegnap este először edzett a Giuleºti-stadionban.
A két együttes legutóbb októberben, az A osztály 10. fordulójában találkozott, akkor gól nélküli döntetlennel zárult az összecsapás. A mai házigazda azonban a 2005–2006-os idényben már elkönyvelt egy sikert riválisával szemben: a vasutasok B osztályos szatellitcsapata, a Rapid II a Román Kupa tizenhatoddöntőjében 11-esek után kiejtette a Steauát (8-7), miután a 120 percnyi játék során egyetlen gól sem esett. A Steaua egyébként már három éve nem nyert a riválisa otthonában.
A további műsor: FC Basel–Middlesbrough (Prima Tv, 21.45), Levszki Szófia–Schalke 04, FC Sevilla–Zenit Szentpétervár. A visszavágókat április hatodikán rendezik.

Út a negyeddöntőig
Rapid
1. selejtezőforduló: 5-0 és 5-0 a Sant Juliával
2. selejtezőforduló: 3-0 és 1-1 a Vardar Szkopjéval
1. forduló: 1-1 és 1-0 a Feyenorddal
Csoportkör: 2-0 a Rennes-nel
1-0 a Sahtar Doneckkel
2-0 a PAOK Szalonikivel
1-2 a VfB Stuttgarttal
Tizenhatoddöntő: 1-0 és 2-0 a Hertha Berlinnel
Nyolcaddöntő: 2-0 és 1-3 a Hamburger SV-vel

Steaua
BL, 2. selejtezőforduló: 0-0 és 4-1 a Shelbourne-nel
BL, 3. selejtezőforduló: 1-1 és 2-3 a Rosenborggal
1. forduló: 3-0 és 3-1 a Valerenga Oslóval
Csoportkör: 4-0 az RC Lensszel
0-0 a Sampdoriával
3-0 a Halmstaddal
0-0 a Hertha Berlinnel
Tizenhatoddöntő: 3-1 és 0-1 a Heerenveennel
Nyolcaddöntő: 0-0 és 3-0 a Betis Sevillával
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
Hirdetés