Hirdetés

Búcsú a címvédőtől

Futball-Eb - Második mérkőzését is elvesztette a címvédő görög válogatott a labdarúgó-Európa-bajnokság D csoportjában: 1-0-ra alulmaradt Oroszországgal szemben, így már biztosan nem jut tovább – a kontinensviadal történetében először fordul elő, hogy a címvédő alakulat már két csoportkör után biztos búcsúzónak számít. A spanyolok ezzel szemben már biztos csoportelsőként negyeddöntősök, miután David Villa hosszabbításban lőtt góljával végül 2-1-re legyőzték Svédországot.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. június 16., 00:002008. június 16., 00:00

A 2004-es portugáliai Eb-t megnyerő görög csapat a negyedik címvédő, amely a csoportmérkőzések után kiesik, de korábban a németek (1984-ben és 2000-ben), valamint a dánok (1996-ban) sorsa csak harmadik meccsüket követően pecsételődött meg. „A 2004-es Eb-n csoda történt, olyan sikert értünk el, ami harmincévenként talán csak egyszer történik meg. Ha minden héten a négy évvel korábbi győzelmünkhöz hasonló esemény történne, akkor azt már nem is nevezhetnénk csodának” – mondta Otto Rehhagel, a görögök kapitánya, aki a kiesés után elmondta, nem távozik a nemzeti csapat éléről. A kapus Nikopolidisz – akinek rossz kifutása eredményezte az oroszok gólját – viszont bejelentette, az Európa-bajnokság után visszavonul.
Sokkal nagyobb volt az öröm a spanyoloknál, akik a hosszabbításban, Villa negyedik Eb-találatával biztosították be a csoportelsőséget. „Szerencsénk volt, hogy Villa a hajrában megszerezte a győztes gólunkat. A svédek fizikailag rendkívül erősek voltak, remekül védekeztek, alig tudtunk helyzeteket kialakítani” – értékelt Luis Aragonés spanyol kapitány.

D csoport, 2. forduló: Spanyolország–Svédország 2-1 (1-1). Innsbruck, Tivoli Neu-stadion, 30 ezer néző. Vezette: Pieter Vink (holland). Gólszerzők: Torres (16.), Villa (90+2.), ill. Ibrahimovic (34.). Spanyolország: Casillas – Sergio Ramos, Puyol (Albiol, 24.), Marchena, Capdevila – Senna, Iniesta (Cazorla, 59.), Xavi (Fabregas, 59.), David Silva – Villa, Torres. Svédország: Isaksson – Stoor, Mellberg, Hansson, Nilsson – A. Svensson, D. Andersson, Ljungberg, Elmander (S. Larsson, 79.) – Ibrahimovic (Rosenberg, 46.), H. Larsson (Källström, 87.).
Oroszország–Görögország 1-0 (1-0). Salzburg, Wals Siezenheim-stadion, 30 ezer néző. Vezette: Roberto Rosetti (olasz). Gólszerző: Szirjanov (33.). Oroszország: Akinfejev – Anjukov, Kologyin, Ignasevics, Csirkov (Berezuckih, 88.) – Szemak – Torbinszkij, Szirjanov, Szemcsov, Biljaletgyinov (Szaenko, 70.) – Pavljucsenko. Görögország: Nikopolidisz – Szeitaridisz (Karagunisz, 40.), Dellasz, Kirgiakosz, Toroszidisz - Kacuranisz, Baszinasz, Pacazoglu - Hariszteasz, Liberopulosz (Gekasz, 60.), Amanatidisz (Jannakopulosz, 80.).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés