
Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara és Kovács Sarolta a dobogó legfelső fokán
Fotó: Facebook/Hungarian Modern Pentathlon
Megnyerte a nők hagyományos csapatversenyét a Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara, Kovács Sarolta összeállítású válogatott, míg Földházi egyéniben ezüstérmet szerzett vasárnap a kairói öttusa-világbajnokságon.
2017. augusztus 28., 14:002017. augusztus 28., 14:00
2017. augusztus 28., 14:042017. augusztus 28., 14:04
Alekszejev egyéniben hetedik, a tavaly vb-aranyérmes Kovács pedig nyolcadik lett. A döntő már szombaton elkezdődött a körvívással, amelyben
Most 20 győzelemmel és 15 vereséggel a kilencedik helyen zárta az első szakaszt, ezzel biztos alapot teremtett magának a jó eredmény eléréséhez.
Alekszejev 18/17-tel 14. lett a nyitányon, a címvédő Kovácsnak viszont nem sikerült a vívás, 16/19-cel a 21. helyről várta a folytatást. Nekik ez az eredmény márcsak azért sem volt kedvező, mert egyébként egyik erősségük ez a szám.
A 200 méteres úszásban Kovács volt a leggyorsabb 2:08.56 perccel, Földházi a harmadik 2:10.98-cal, Alekszejev viszont a papírformának megfelelően ebben a részversenyben a mezőny második felében végzett.
Ezután következett a bónuszvívás, amelyben először a 36. helyezett lépett pástra a 35. ellen és a győztes vívhatott a 34.-kel, majd így tovább az elsőig. Ebben Kovács és Alekszejev egy győzelmet aratott, Földházi viszont nem szerzett újabb pontot a körvívásos vívóeredményéhez.
A lovas pályán mindhárman egyformán jól teljesítettek, egy akadályt vertek le, ezzel az élcsoportban végeztek, így előreléptek. A lövészetekkel megszakított futást Földházi másodikként kezdte, Kovács hetedikként, Alekszejev pedig tizenegyedikként startolt. Az élcsoportban ugyan több helyen változott a sorrend, de Földházi megtartotta pozícióját, míg Alekszejev jelentősen előrelépett, Kovács pedig egy helyet visszacsúszott.
„Rendkívül izgalmas, jó versenyt produkáltak a lányok, szívüket-lelküket beletették” – értékelt az MTI-nek Kállai Ákos szövetségi kapitány, aki szerint ezzel együtt
Mint mondta, Kovács a vívás kétharmadáig nem találta a ritmust, Alekszejev pedig a végére fáradt el, Földházi viszont az utóbbi évek egyik legjobb vívását produkálta.
„Sacinak az egész versenye küzdelmes volt, Zsófié most könnyedebb, Tamara pedig annyira kifutotta magát, hogy a vége felé többször is majdnem elesett, szó szerint szinte bemászott a célba. Zsófi is jól futott, de ő most nem lőtt jól, ezért mondom, hogy maradt még ebben tartalék – folytatta. A szakvezető külön kiemelte, hogy mindhárom csapattag nagyszerűen lovagolt.
Földházi Zsófia azzal kezdte nyilatkozatát, hogy
„Rögös út vezetett idáig – mondta a 2013-as év Európa-bajnoka. – Lassan kezdem megszeretni a vívást, ami azért az én esetemben egy kicsit furcsa. Nagyon jó a vívás után ilyen távlatból folytatni a versenyt, hogy egy kicsit előrébbről nekivágni a további számoknak” – utalt a korábbi rosszul sikerült vívásokra.
„Az volt a feladat, hogy magamra figyeljek, mert végülis ez egy egyéni sport” – folytatta, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy nagyon örül a csapat aranyérmének. Utalt arra, hogy az idény nagy része elúszott a számára egy hosszan tartó sérülés miatt, de – mint hozzátette – „minden jó, ha jó a vége”. „Köszönöm mindenkinek, aki kitartott mellettem és nem adta fel a reményt” – mondta.
Egy nappal korábban Kasza Róbert az Európa-bajnokság után a kairói világbajnokságon is ezüstérmet szerzett. A hagyományos verseny döntőjébe jutott másik magyar, Marosi Ádám 12. lett. Egyéniben a dél-koreai Jung Dzsin Hva diadalmaskodott. Csapatban a magyarok negyedikek lettek, az aranyérem az egyiptomiaknak jutott.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!