Hirdetés

Brădeanu bejelentette visszavonulását a bukarestiek kupagyőzelme után

•  Fotó: Prosport.ro

Fotó: Prosport.ro

Aurelia Brădeanu bejelentette visszavonulását, miután a Bukaresti CSM-mel szombaton este megvédte címét a Román Kupa ploiești-i négyes döntőjében.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. május 21., 17:102017. május 21., 17:10

A román bajnokcsapat a Craiova elleni finálét 33-21-re nyerte meg, és ezzel sorozatban másodjára sikerült „dupláznia" a szezonban, miközben a tavalyi Bajnokok Ligája-arany után idén bronzéremmel „vigasztalódtak".

A 38 éves irányító hétvégi döntése meglepetésként érte a szakmát, hiszen alig egy hónapja hosszabbította meg szerződését egy újabb szezonra a fővárosi alakulattal, de bevallása szerint most érezte elérkezettnek, hogy sikeres pályafutását lezárja. „Soha nem ideális, de elhatároztam. A hozzám közel állóknak és a csapat tagjainak

Hirdetés
Idézet
már mondtam, hogy nekem ez lesz az utolsó tornám, de úgy látszik, hogy senki sem hitte el. De én eldöntöttem, mert szeretnék több időt eltölteni a családommal és bepótolni azt, amit eddig elmulasztottam"

– magyarázta a Micának becézett tehetség. A Gazeta Sporturilornak elárulta, hogy voltak pillanatok, amikor már nem érezte magát hasznosnak a csapatánál, amit nagyon nehezen dolgozott fel. „Azt kérdeztem magamtól, hogy ha a következő idényben is hasonlóképp lesz, akkor miért maradjak távol a családomtól, a gyermekemtől. Miért hozzak további áldozatokat?" – fogalmazott az utóbbi időszakban gyakorta kispadon tartott sportoló.

A slatinai születésű klasszis tavaly év végén vonult vissza a válogatottságtól, miután Románia együttesével 2005-ben világbajnoki ezüstérmet, majd 2015-ben bronzérmet szerzett, 2010-ben pedig az Európa-bajnokságon állhatott fel dobogó harmadik fokára.

Mielőtt 2015-ben a Bukaresti CSM-hez szerződött, a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim és a Brassói Corona játékosa volt itthon, 2004 és 2011 között pedig a Győri ETO-val volt hétszeres országos bajnok és kupagyőztes, valamint eljutott Bajnokok Ligája- és EHF-kupa-döntőig. Játszott KEK-finálét is, mint ahogyan összesen hét román bajnoki címet és hét Román Kupát is ünnepelhetett.

Idézet
Nehéz megválnom a kézilabdázástól, de boldog vagyok. A döntésem pedig végleges"

– szögezte le.

A Román Kupa bronzérme egyébként Besztercére került, miután az erdélyi együttes szombaton 32-31-re felülmúlta a Sloboziát a kisdöntőben. Ezzel véglegessé vált, hogy a Bukaresti CSM a Bajnokok Ligájában, a Brăila, a Zilah és a Craiova pedig az EHF-kupában indulhat a 2017–2018-as idényben.

Utóbbi sorozatban a Brassói Corona is részt venne, ezért szabadkártyát kér az európai testülettől. A bajnokság mezőnye a sepsiszentgyörgyi osztályozó után véglegesedik, mivel eddig még csak a Rapid és a Slatina jutott fel egyenes ágon az élvonalba – a Slobozia és a Galac osztályozón harcolhatja ki a bennmaradást.

A férfiak Bölények Ligája még nem ért véget: a címvédő Dinamo csak csütörtök este jutott be a döntőbe, miután a harmadik meccsen 30-25-re legyőzte a Dél-Dobrudzsát. A másik ágon szerdán 16 órától (TVR2) rendezik a Torda–Bukaresti CSM elődöntő harmadik, mindent eldöntő csatáját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés