
A félidők elején szerzett góloknak köszönhetően sima hazai győzelemmel rajtolt Brazíliában a labdarúgó Konföderációs Kupa, a címvédő Japánt győzte le 3-0-ra az A csoport keretében.
2013. június 16., 09:332013. június 16., 09:33
2013. június 16., 09:342013. június 16., 09:34
Alig három percet kellett várni a torna első találatára: a 3. percben Barcelona friss szerzeménye, Neymar, 20 méterről, kapásból lőtte a bal sarokba a labdát. A végig fölényben játszó dél-amerikai együttes a második félidőben is három perc után lőtt gólt, Paulinho találatához azonban a japán védők tétlensége és a lassan reagáló Kavasima kapus is kellett. Az ázsiaktól csak a csereként beállt Maeda volt veszélyes a brazil kapura, gólt azonban csak a hazaiak lőttek: a legvégén Oscar ugratta ki Jót, a cserecsatár pedig kihasználta a ziccert.
A találkozó előtt Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke mondott megnyitóbeszédet, de őt és a mellette helyet foglaló Dilma Rousseff brazil államfőt is kifütyülték a szurkolók, az elnökasszony végül nem is szólalt fel. Az összecsapást megelőzően több száz tüntető tiltakozott az esemény ellen. A rendőrök könnygázt is bevetve oszlatták szét a tömeget, 27-en szenvedtek könnyebb sérüléseket, nyolc embert pedig őrizetbe vettek.
Brazília–Japán 3-0
Brasília, Estádio Nacional Mané Garrincha, 67 423 néző. Játékvezető: Pedro Proenca (portugál)
Brazília: Julio César – Dani Alves, Thiago Silva, Dalid Luiz, Marcelo – Oscar, Luiz Gustavo, Paulinho – Hulk (Hernanes, 75.), Fred (Jo, 81.), Neymar (Lucas Moura, 73.).
Japán: Kavasima – Ucsida, Josida, Konno, Nagatomo – Endo (Hoszogai, 78.), Haszebe, Kijotake (Maeda, 51.) – Honda (Inui, 88.), Kagava – Okazaki.
Gólszerzők: Neymar (3.), Paulinho (48.), Jo (90+3.)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
szóljon hozzá!