Hirdetés

Brassói villámrajt Csíkszeredában

Brassói győzelemmel kezdődött az erdélyi jégkorongcsapatok külön párharca a Mol Ligában: a Corona Wolves kedd este 4-2-re nyert a Csíkszeredai HSC vendégeként.

Krónika

2013. szeptember 04., 16:582013. szeptember 04., 16:58

 

A Cenk alattiak nagyrészt kiváló kezdésüknek köszönhetik a sikert – a 11. percben már 3-0-ra vezettek Piszarenko és Petres (2) góljainak köszönhetően. A HSC a második harmadban indította el rohamait, és ennek meg is lett az eredménye: a 30. percben Novak szépített, majd alig pár perc után Hruby váltott gólra egy emberelőnyt. A hazaiak lendületét azonban hamar megtörte a Brassó, ugyanis Saluga egy kapu előtt kavarodást kihasználva újfent kétgólosra növelte a vendégek előnyét.

Az utolsó játékrészben visszaesett a játék színvonala, amely inkább küzdelmessé vált. A hajrához közeledve a hazai csapat megkapta az esélyt a szépítésre: több mint két percig kettős emberelőnyben játszhattak, amit nem tudtak kihasználni, így maradt a kétgólos vendégsiker.

„Sajnos elveszítettünk egy olyan meccset, amit itthon megkellett volna nyerni, hiszen a végelszámolásnál ez sokat számít. Nagyon akartunk, de nem tudom, hányadik alkalommal szaladunk bele abba a pofonba, hogy rosszul kezdünk. Inkább egyéni hibákból kaptuk a gólokat – értékelt Gál Sándor, a Csíkszeredai HSC vezetőedzője a klub közleménye szerint. – A játék képe alapján nem voltunk gyengébbek, mint a Brassó, sőt több helyzetünk volt, csak nem tudjuk azokat értékesíteni. Hiányoznak a gólembereink, volt egy pár játékos, akik nem feleltek meg az elvárásoknak. Megyünk tovább.\"

Greg Lindqvist, a Brassói Corona trénere szerint nehéz mérkőzésen vannak túl, ugyanis meglátszott, hogy csupán három felkészülési meccset játszottak a szezon kezdete előtt. „Több új játékosunk van, akiknek több idő kell. Szerencsénk volt az elején, hogy gyorsan három gólt szereztünk. Néha jól játszottunk, de sokat hibáztunk: több egy az egy elleni harcot elveszítettünk, nem voltunk elég harciasak – fogalmazott a svéd szakember. – Viszont a csapat szempontjából fontos volt a győzelem. Most a legfontosabb a megszerzett három pont.\"

Az idény első mérkőzésén az Érsekújvár hazai pályán 3-1-re legyőzte a címvédő Dab.Doclert. A dunaújvárosiak vasárnap Csíkszeredába látogatnak (Digi Sport 1, Digi Sport Hu, 17.30), a Brassó ugyanaznap az Újpestet fogadja (Digi Sport 1, 20.00).


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés