Hirdetés

Brassói búcsú a Mol Ligától

Véget ért az erdélyi jégkorongcsapatok számára a Mol Liga: az alapszakaszt sereghajtóként záró Csíkszeredai HSC után a Brassói Corona is elbúcsúzott az idei sorozattól, amikor vasárnap este ismét kikapott a Miskolci Jegesmedvéktől az elődöntőben. 

Krónika

2015. február 23., 16:512015. február 23., 16:51

Az összetettben felhalmozott 3-0-s hátrányban pályára lépő barcaságiak ugyan megpróbáltak kiharcolni egy újabb esélyt az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban, de a vendégek kanadai regimentjét nem tudta megállítani.

Az alapszakaszgyőztes magyarországi csapat gyakorlatilag az első két harmadban eldöntötte a 2-0-ra végződött találkozót, hiszen a Cenk alattiak hiába „áldozták fel” kapusukat a hajrában, kettős emberelőnyben sem tudtak rést találni a Jegesmedvék védelmén.

„Mindent megpróbáltunk, de nem jött össze. Voltaképp mindegyik találkozón voltak jó lehetőségeink, de támadásban nem tudtuk elég hatékonyak lenni” – állapította meg Jerry Andersson. A Corona vezetőedzője értékelésében elismerte, hogy problémát okozott számukra, amikor egymás utáni napon nehéz meccset kellett játszaniuk: szerinte a Miskolc előrébb tart náluk erőnléti és technikai szempontból.

„Remélem, hogy a fiatal játékosaink tanultak valamit ebből a sorozatból. Azért annak örülök, hogy nekünk is megvoltak a saját harcosaink, akik nem adták fel a küzdelmet és a reményt. Normális körülmények között nem jó idegesen hokizni, de amikor ilyen erős az ellenfél, akkor ez nehezen elkerülhető” – magyarázta.

Majoross Gergely, a Jegesmedvék edzője szerint ilyen szoros meccseken az „apróságok” jelentik a különbséget, és bár az erdélyiek fegyelmezetten játszottak, saját tanítványai „egy picit többet nyújtottak”, és ez gyümölcsözőnek bizonyult.

A miskolciak a folytatásban az Érsekújvár–Dunaújváros elődöntő továbbjutójával mérkőznek majd meg az egyik fél negyedik győzelméig tartó fináléban. A másik ágon még nem zárult le a párharc: a címvédő szlovákiai együttes 3-1-re vezet az összetettben, miután vasárnap ismét sikerült győznie (4-3-ra, hosszabbítás után) hazai pályán a Dunaújváros ellen. Az ötödik meccset szerdán játsszák Magyarországon.

A Brassó most egy kicsit pihenhet, legközelebb a hazai élvonalbeli bajnokság elődöntőjében lép majd pályára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés