2009. július 29., 10:392009. július 29., 10:39
Dinu Gheorghe, az erdélyi klub elnöke rögtön megtalálta az utódot: Viorel Moldovan kétéves szerződést kötött a brassóiakkal. „Napoli problémáiról már a svájci edzőtábor második napján értesültem, így azonnal felvettük a kapcsolatot Viorel Moldovannal, akivel sikerült is megegyezni” – jelentette be a sportvezető. Dinu Gheorghe hozzátette, a csapat célja továbbra is az Európa Liga elérése.
Napoli nem zárkózott el attól, hogy később visszatérjen Romániába. „A húgom és az édesanyám is súlyos egészségügyi problémákkal küszködik, ezért haza kell mennem Palermóba. Nem tudom, meddig kell maradnom, de ha rendbe jönnek a dolgok, akkor várom az ajánlatokat Romániából is” – fogalmazott Napoli.
Mint ismeretes, az olasz szakember három héttel ezelőtt úgy lett a Brassói FC trénere, hogy kinevezése napján még a másodosztályos Kolozsvári U-nál várták, hogy levezesse a csapat első edzését. Ám Napoli – aki az elmúlt idényben a Craiovai U-t készítette fel – az utolsó pillanatban meggondolta magát, és Brassóba szerződött.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.