2009. május 18., 11:092009. május 18., 11:09
Két vereségen múlt, hogy nem teljesítettük céljainkat: a Râmnicu Vâlcea-i Oltchimmal szembeni bajnoki vereség, illetve az Itxako Navarrával szembeni kudarc az EHF-kupa elődöntőjében megfosztott minket a trófeáktól. Ha sikerülne itt tartani jövőre is a játékosokat, biztos vagyok benne, hogy a következő idényben többre lennénk képesek” – nyilatkozta Herbert Müller. A brassóiak trénere hozzátette, még az sem biztos, hogy ő marad a csapat vezetőedzője, de ha rajta múlik, Brassóban marad, ugyanis nem futamodik meg a problémák elől.
Radu Voina, a bajnoki trófeát sorozatban harmadszor elhódító Râmnicu Vâlcea-i Oltchim trénere szintén jobb folytatásban bizakodott a bajnoki aranyérmek átvétele után. „Különleges, jó érzés bajnokságot nyerni egy női csapattal. A Bajnokok Ligája elbukott elődöntője miatt kicsit keserű a szánk íze, de a négy közé jutásra is büszkék lehetünk, ez pedig erőt adhat, hogy jövőre még feljebb jussunk” – fogalmazott az Oltchim vezetőedzője.
Radu Voina egyúttal köszönetet mondott kapusának, Luminiţa Huţupan Dinunak is, aki hétvégén utoljára szerepelt az Oltchimban. A 37 éves hálóőr a válogatott nyári világbajnoki selejtezőjén véd majd utoljára. Az Oltchim és a Rulmentul a BL-ben állhat majd rajthoz. A 3. helyezett Brăilai Dunărea a KEK-ben, a 4. Nagybányai HCM és az 5. Galaci Oţelul pedig az EHF-kupában szerepelhet. Az élvonaltól a Ploieşti-i CSM és a KZN Slatina búcsúzott.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.