2009. június 29., 09:242009. június 29., 09:24
„Szerencsére nem jött be a jóslatom” – jelentette ki Storcz Botond magyar szövetségi kapitány a tegnap véget ért brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokság zárószámai után, mivel tanítványai a három nap alatt összesen hat arany-, kilenc ezüst- és két bronzérmet gyűjtöttek. Storcz Botond előzetesen öt magyar győzelmet várt, benne két „ötkarikás” sikerrel – ehhez képest egy arannyal többet „lapátoltak össze” a magyar versenyzők, a győzelmek közül pedig négy született olimpiai számban. Így a piros-fehér-zöldek ugyanannyi elsőséget gyűjtöttek be, mint tavaly Milánóban és 2007-ben Pontevedrában.
Az aranyérmek tekintetében ennél rosszabbul utoljára 2000-ben Poznanban szerepeltek a kontinensviadalon, amikor a mostani hivatalos elvárást teljesítették, azaz ötször álltak a dobogó legfelsőbb fokára. Ha most a magyarok eggyel több medált gyűjtöttek volna a legfényesebb fajtából, akkor meglett volna a magyar kajak-kenu 100. Eb-aranya, ám ez nem jött össze. Egy plusz elsőséggel a brandenburgi éremtáblázaton is az élen végeztek volna: a németek ugyanannyi aranyat és ezüstöt, ám hárommal több bronzérmet gyűjtöttek be, így a magyarok e tekintetben másodikak lettek. A román küldöttség érem nélkül tért haza Németországból.
„Nemcsak az aranyak számával vagyok elégedett, hanem különösen azzal, hogy összesen 17 érmet szereztünk, s ezek szépen megoszlanak a szakágak között” – értékelt Storcz Botond a zárónapon. Tegnap az 500 méteres döntőket bonyolították le, és ez a nap is „aranyos” volt magyar szempontból: Kovács Katalin (K-1) és a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó megvédte címét, a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (K-2) kettős és a Csipes Tamara, Medveczky Erika, Janics Natasa, Benedek Dalma összeállítású női kajak négyes pedig másodikként ért célba.
„A vége az nagyon húzós volt, de örülök, mert így nagyon jó időt mentünk, jobbat, mint a kenusok, jó ilyen szoros csatát vívni – nyilatkozta az MTI-nek a 23-szoros világbajnok Kovács Katalin. – Annak is nagyon örülök, hogy három aranyat és egy ezüstöt viszek haza, a közelmúltban volt olyan Eb, ami nem sikerült úgy, ahogy elterveztem.”
A magyar aranyakban leggazdagabb nap a szombati volt, 1000 m-en három-három arany és ezüst volt a mérleg. A papírformát igazolva a kajakos Kovács és a pekingi olimpián szintén aranyérmet nyert kenus Vajda Attila is megnyerte futamát egyesben, a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály kenupáros diadala pedig nagy, de magyar szempontból kellemes meglepetést okozott. A Szabó, Csipes és a Kökény Roland, Gönczy Gábor duó (mindkettő K-2), valamint a Tóth Márton, Volein Viktor, Sarudi Pál, Mike Róbert összeállítású kenunégyes második lett.
A kenu egyesek között olimpiai és világbajnoki címvédő Vajda ellenfelei – köztük a címvédő francia Mathieu Goubel – nem tudtak a magyar közelébe férkőzni. „Arra figyeltem, hogy a rajt legyen olyan, amilyennek lennie kell, utána az edzőmmel megbeszéltek szerint átváltottam egy pattogós, dinamikus evezésbe. Nagyon lötyögős volt a pálya, oldalszél is van, úgyhogy nem volt ideális, ennek ellenére sikerült már az elején előre kerülnöm, ez magabiztosságot adott. Az utolsó százon meg kellett indítanom a hajót, mert éreztem, hogy jönnek fel, de szerencsére sikerült megcsinálnom azt, amit elterveztem” – elemezte versenyét a szegedi születésű Vajda Attila.
A pénteki 200 m-es döntőkben egy győzelem jutott a magyaroknak a Paksy Tímea, Kovács, Janics, Fazekas Krisztina összeállítású női kajaknégyes révén, a kétszeres olimpiai bajnok Kovács, Janics duónak – amely 2004 óta, azaz a kezdetektől veretlen volt a világversenyeken – ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel, s hozzájuk hasonlóan az egyesben indult Paksy, valamint a Balázs Péter, Horváth Gábor, Bozsik Attila, Sarudi összeállítású kenunégyes is ezüstérmes lett. A Kadler Viktor, Gyertyános Gergely, Dombi Rudolf és Boros Gergely alkotta férfi kajakos kvartett a harmadik helyen zárt. Szintén pénteken rendezték a világversenyen ezúttal debütáló, 4x200 m-es váltó döntőket, amelyekben a Hegyi Zomilla, Kozák, Paksy és Janics alkotta női kajakos staféta ezüst-, a Vajda vezette kenus csapat pedig – Bozsik Attilával, Horváthtal és Foltán Lászlóval – bronzérmet szerzett.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.