Hirdetés

Botrány után hazai siker Váradon

Ezúttal nem hibáztak a másodosztály 2. csoportjának élcsapatai, így – három fordulóval a bajnokság vége előtt – a Petrolul továbbra is egy-egy ponttal vezet a Mioveni és a Nagyváradi Bihar FC előtt. Utóbbi tegnap hazai pályán botránnyal fűszerezett meccsen verte 2-1-re a Slatinát.

Páva Adorján

2011. május 16., 09:132011. május 16., 09:13

Oltean közeli lövésére hamar válaszoltak a vendégek, akik a folytatásban kétszer is tizenegyest követeltek – másodszor jogosan –, mindhiába. Aztán a csereként beállt Murgan kétpercnyi játék után egy durva belépőért piros lapot kapott, így a 68. perctől emberelőnyben küzdött a 3 pontért a Bihar FC. Ez meg is lett, ám az ALRO szerint jogtalanul. A 79. percben ugyanis Romulus Constantin Pop büntetőt ítélt, a Slatina csapata pedig ekkor tiltakozásképpen levonult a pályáról. A vendégek kaptak 3 percet, hogy meggondolják magukat, és végül így is tettek. A 11-est Selagea értékesítette, csapata pedig kivédekezte a hátralévő időt. A Várad legközelebb Déván játszik, majd minden bizonnyal sorsdöntő meccsen a Petrolult fogadja.

Liga 2, 2. csoport, 27. forduló: Nagyváradi Bihar FC–ALRO Slatina 2-1 (S. Oltean 18., Selagea 82. – 11-esből, ill. Dulcea 21.), Râmnicu Vâlcea-i CSM–FC Argeş 3-0 (B. Geantă 11., 83., D. Balauru 80.), Mioveni-i Dacia–Dévai Mureşul 2-0 (Olteanu 82., Cl. Ionescu 89.), Aradi ACU–Ploieşti-i Petrolul 0-1 (Buhăescu 35.), Nagyszebeni Voinţa–Craiovai Gaz Metan CFR 3-1 (Tătar 2., Bunea 73., N. Grigore 89. – 11-esből, ill. Mitic 11.), Iaşi-i Poli–Tordai Arieşul 1-0 (Cl. Tudor 16. – 11-esből). Játék nélkül: Szilágysomlyói Silvania–Gyulafehérvári Unirea 0-3. Az Aradi UTA szabadnapos volt a Lupényi Minerul őszi visszalépése miatt.


A 2. csoport állása:
 1. Petrolul    25    16    4    5    41-21    52
 2. Mioveni    25    15    6    4    36-13    51
 3. Bihar    25    15    6    4    36-16    51
 4. Nagyszeben    25    13    8    4    32-14    47
 5. Iaşi    25    13    4    8    37-26    43
 6. Slatina    26    12    6    8    38-26    42
 7. Rm. Vâlcea    25    10    3    12    33-32    33
 8. UTA    25    12    6    7    42-33    30
 9. Craiova    25    7    7    11    32-34    28
10. Torda    24    6    9    9    20-23    27
11. Déva    26    7    5    14    29-43    26
12. Argeş    25    7    5    13    23-37    26
13. Gyulafehérvár    25    6    5    14    8-34    23
14. ACU    25    5    7    13    16-30    22
15. Szilágysomlyó    25    3    1    21    9-60    10

A Lupényi Minerul eredményeit törölték, a Szilágysomlyó hátralévő meccseit 3-0-ra elveszíti,
az Aradi UTA-tól 12 pontot levontak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés