Hirdetés

Botlott a Vásárhely,nyert az UTA

Először nyert idén a csak a tavaszi rajt előtt néhány nappal „összeállt” Aradi UTA labdarúgócsapata: a Maros-partiak 2-1-re verték a vendég Lupényi Minerult a másodosztály 2. csoportjának 20. fordulójában. A Marosvásárhelyi FCM botlott a kiesés ellen küzdő Tîrgoviştei FCM vendégeként, míg a Kolozsvári U-nak hazai pályán szakadt meg a 10 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata.

Páva Adorján

2009. március 16., 12:022009. március 16., 12:02

Az aradiak a zöld asztalnál elveszített vásárhelyiek elleni, illetve a kolozsvári, 4-0-s vereséggel zárult öszszecsapás után ezúttal győztesen hagyták el a játékteret. A meccs hőse a 18 éves George Ţucudean volt, aki az első félidőben kétszer is betalált, a vendégek pedig a hajrában csak szépíteni tudtak.

„Nagyon fontos győzelmet arattunk, ám nem szabad, hogy a siker a fejünkbe szálljon. Meccsről meccsre tovább kell fejlődnünk játéktudásban és erőnlétileg is. Most megérdemelten nyertünk, gratulálok fiatal játékosaimnak” – fogalmazott Nagy Roland, a UTA trénere. Víg Zoltán, a Nagyváradi Bihar FC vezetőedzője is elégedett lehetett, hiszen csapata második idei hazai mérkőzését is megnyerte – ezúttal a Temesvári CFR távozott pont nélkül a partiumi városból.

„Ismét bebizonyítottuk, hogy értékes csapat vagyunk, örülök, hogy feledtetni tudtuk az egy héttel ezelőtti vâlceai kudarcot” – nyilatkozta Víg Zoltán, akinek csapata 4 pontra áll a bajnokság végén feljutást érő második helytől, amelyet jelenleg a korábbi éllovas, a Tîrgoviştén 1-1-et játszó Marosvásárhely foglal el.

A Kolozsvári U a szintén az élvonalba vágyó Curtea de Argeş-i Internaţionaltól kapott ki 3-1-re a Clujana-pályán, így tovább nőtt az élbollyal szembeni hátránya.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés