Tóthék drámai mérkőzésen, 150 perces csatában nyertek a horvátok ellen. Póta Georgina Boros Tamara ellen kezdte az ütközetet. Póta klubjában, a Statisztikában éveken át együtt játszott a horvátok legjobbjával, ám fontos mérkőzésen rendre Boros győzött ellene. Nem volt ez másképpen Kantonban sem: bár Póta 2:0-ra vezetett, végül 3:2-re kikapott. Következett a Tóth Krisztina–Cornelia Vaida-összecsapás, amelyen Tóth három sima szettben intézte el romániai születésű ellenfelét. Ezután Lovas Petra 0:1-ről fordítva legyőzte Sandra Paovicot, így összetettben 2-1-re vezettek a magyarok. Boros ellen azonban Tóthnak sem ment, és 3:1-re kikapott, első vereségét szenvedve el a vb-n. A mindent eldöntő csatát Póta Georgina és Vaida vívta. Póta annyira elkeseredett a Borostól elszenvedett korábbi vereség miatt, hogy – míg társai játszottak – egy sarokba visszavonulva sírva követte az eseményeket. Ám a döntő játékban mintha kicserélték volna: esélyt sem adva ellenfelének 3:0-ra nyert, így a magyarok jutottak tovább.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.