
Fotó: Mediafax
2010. február 10., 09:172010. február 10., 09:17
A Dicsőszentmártonban született, játékosként a Marosvásárhelyi ASA-ban hírnevet szerző Bölöni László 2008 nyarán vette át a Standard irányítását. Az erdélyi szakember a Belga Szuperkupa megnyerésével kezdte liege-i pályafutását, 2009-ben pedig a bajnokságban is diadalmaskodott, majd a csapattal a Bajnokok Ligája csoportköréig jutott. Olivier Dacourt tavaly szeptemberben került a vallon városba, a klubbal egyéves szerződést kötött. A Standard ezután a BL-ben 5 pontot gyűjtött a még az Arsenalt, az Olimpiakoszt és az Alkmaart felvonultató csoportban, ezzel pedig harmadik lett - az Európa Ligába átkerülve a Salzburg vár rá. A belga bajnokságban viszont botladozik a címvédő Standard: 25 mérkőzés alatt 35 pontot gyűjtött, és ezzel jelenleg csupán a pontvadászat hatodik helyén áll.
Dacourt-nak most elege lett, és elmondása szerint a 2009-ben a belga bajnokság legjobb edzőjévé választott Bölöni miatt. „Bölöni nem tisztelt engem, nem úgy, mint például José Mourinho vagy Fabio Capello, akik részéről akkor is éreztem ezt, ha a kispadot koptattam. A Standard-ban 8-szor játszottam, és csak háromszor kezdőként, s mikor már beilleszkedtem volna, az edző nem adott játéklehetőséget. Nem a pénzért jöttem a Standard-hoz, hiszen Olaszországban annyit kerestem volna egy hónapban, mint itt egy év alatt. Segíteni jöttem, de most már bánom, hogy így döntöttem” - fogalmazott a francia játékos.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.