Hirdetés

Boldog győri évkezdés

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A Győri ETO KC bravúros győzelmet aratott az eddig százszázalékos dán Ikast otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája 4. fordulójában: 27-26-ra diadalmaskodott, így pontszámban beérte a skandinávokat, akiket eddig még egyetlen magyar csapat sem győzött le idegenben. A magyar bajnok a sorozatbeli egyetlen vereségét éppen a norvég olimpiai és világbajnokokkal felálló Ikast ellen szenvedte el november 9-én. Az akkori összecsapás úgy lett 27-25 az Ikastnak, hogy az ETO már 15-8-ra is vezetett, de elfáradt.

Páva Adorján

2009. január 04., 22:142009. január 04., 22:14

A dániai mérkőzést is a győriek kezdték jobban: a 8. percben 4-1-re, majd 9-5-re is vezettek. Az első félidőben már nem változtak az erőviszonyok, a magyarok végül háromgólos előnnyel (16-13) vonultak az öltözőkbe.

A második félidő Görbicz kimaradt büntetőjével indult, ráadásul az Ikast kettős emberhátrányban is betalált. Ám ez sem okozott nagy gondot, és megmaradt a 2-3 gólos különbség. Pálinger fontos pillanatokban hárított, és gyakran szerencséjük is volt a győrieknek. Az 50. percben a hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak, de az ETO továbbra is jól védekezett. Az utolsó percben két góllal vezettek a magyarok, és csak az volt a kérdés, sikerül-e három góllal legyőzni a dánokat, mert akkor az egymás elleni eredmény a győrieknek kedvezett volna. Az utolsó másodpercekben azonban a bírók elvették Görbiczéktől a labdát, a hazaiak pedig egy időn túli hétméteresből végül betaláltak, így csupán egygólos magyar győzelem született. A csoport másik meccsén a Győr számára kedvező eredmény született, ugyanis a címvédő orosz Zvezda Zvenyigorod 28-22-re kikapott a macedón Kometal Szkopje otthonában, így mindkét csapat 2-2 ponttal áll, míg az Ikast és a Győr 6-6-tal rendelkezik. Az ETO jövő vasárnap a Szkopjét fogadja, és ha nyer, már biztosan továbbjut a nyolcas középdöntőbe.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés