Hirdetés

Bojkottált kupát nyert a Nagybányai Minaur

Története hatodik Román Kupáját nyerte meg a Nagybányai Minaur férfi kézilabdacsapata, amikor a hazai pályán rendezett négyes döntő fináléjában 31-25-re legyőzte a Târgu Jiu alakulatát.

Krónika

2015. április 07., 19:252015. április 07., 19:25

Lars Walther edző szerint nagy jelentőséggel bír az együttes jövőjére nézve, hogy tizenhat évnyi várakozást követően ismét egy serleggel gazdagodtak, de a szurkolók biztatása még az eredménynél is nagyobb büszkeséggel töltötte el. A szakember megfogalmazása alapján erre egész életében emlékezni fog. 

A nagybányai final fourt ugyanakkor várhatóan a tavalyi kupagyőztes konstancaiak sem felejtik el egyhamar, a bajnoki címvédő HCM ugyanis a házigazdák elleni elődöntőben elszenvedett 25-24 arányú vereséget követően viszszalépett a tornától. Emiatt a Gorj megyeiekkel szemben váratlanul alulmaradt (24-23-ra) Székelyudvarhelyi KC elleni bronzmecscset nem tudták megrendezni.

A bojkottálásért 5000 lejre megbírságolt tengerpartiak vezetősége emiatt közleményében elnézést kért a szurkolóktól és a nézőktől, de leszögezte, hogy nem tudott szemet hunyni afelett, hogy a mérkőzésükre két abszolút tapasztalatlan, kezdő játékvezetőt jelöltek ki, akik többször is hibás ítéletet hoztak ellenük.

Ali Nurhan, a HCM ügyvezetője szerint ez volt a Minaur „előretolt helyőrsége”, de tiltakozásuk kizárólag a sportági szövetségnek és a bírói testületnek szól. A klubvezető különben úgy tudja, hogy a Nagybánya és az SZKC teljesen egyforma ajánlatot nyújtott be korábban a final four megrendezésére, de előbbieket erről a szövetség értesítette, így még volt alkalmuk arra, hogy egyik napról a másikra változtassanak rajta, és ingyenes szállítást biztosítva elnyerjék a vendéglátói jogot.

A HCM, az SZKC és a Minaur, mint ismert, az élvonalbeli bajnokságban is szoros harcot vív egymással az elsőségért: az alapszakasz lezárását jelentő 26. forduló előtt a tengerpartiak és a hargitaiak 48-48 ponttal állnak az élen, míg mögöttük három ponttal lemaradva a Nagybánya a harmadik, a Dinamo pedig a negyedik helyen tanyázik.

Utóbbiak szerdán épp a címvédőt fogadják, miközben a Minaur a kupadöntős ellenfelét látja ismét vendégül, az udvarhelyiek pedig Tordára látogatnak ebben az utolsó etapban.

A női élvonal összetettjének élén jelenleg a Bukaresti CSM áll, de úgy előzi meg két ponttal a Nagybányai HCM-et, hogy az egy meccsel kevesebbet játszott. A román bajnok ugyanis egyelőre a Bajnokok Ligájára koncentrál, ahol a negyeddöntő első összecsapásán 25-23-ra legyőzte a vendég orosz Volgográdi Dinamót. A máramarosiakkal ellentétben a címvédő Győri ETO nehéz helyzetben várja párharca hétvégi visszavágóját, mivel Macedóniában 24-18-ra kikapott a Vardar Szkopjétól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Hirdetés
Hirdetés