Hirdetés

BL: Londonban is nyert az Inter

José Mourinho győztesen hagyta el egykori sikereinek színhelyét, a Stamford Bridge-et: jelenlegi csapata, az olasz Internazionale a hazai 2-1-es siker után kedd este 1-0-ra nyert a Chelsea otthonában is, így kettős győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Páva Adorján

2010. március 18., 11:102010. március 18., 11:10

„Eto’óval, Militóval és Pandevvel, vagyis három csatárral kezdtem, hogy zavart keltsek a Chelsea soraiban, és szemmel láthatóan zavart is keltettem. A Chelsea az elejétől fogva érezte, hogy ez az Inter meccse. A Chelsea frusztrálttá vált, mert ma az Inter volt a jobb csapat. Én itt ellenség voltam, és az ellenség győzött” – nyilatkozta a vendégek trénere a Chelsea négyéves hazai BL-veretlenségi sorozatának véget vető összecsapás után.

A mérkőzést egyébként a szakemberek szerint nem is a három csatár bevetése, hanem a zseniális labdákat osztó Sneijder döntötte el – a holland középpályás többször is gólhelyzetbe hozta társait, de ezekből csak Eto’o használt ki egyet. Ez azonban elégnek bizonyult ahhoz, hogy az Inter két rossz sorozatot is megszakítson: sorozatban három elbukott BL-nyolcaddöntő után ezúttal sikerült a legjobb 8 közé jutnia, illetve a BL kiesési szakaszában először nyert idegenben. Az Inter fölényét Carlo Ancellotti, a Kékek edzője is elismerte, akinek tanítványai közül Drogba nem bírta végig idegekkel: a 87. percben törlesztésért kiállították.

A másik kedd esti összecsapáson szintén a vendégek örülhettek: a CSZKA Moszkva 2-1-re nyert a Sevilla vendégeként, és 3-2-es összesítéssel továbblépett. Miközben Manuel Jiménez, a Sevilla trénere katasztrofális eredményről beszélt a Kassai Viktor által „levezetett” mérkőzés után, és teljes mértékben vállalta a felelősséget, Leonyid Szluckij, a CSZKA vezetőedzője magabiztosan kijelentette, tudták, mire számíthatnak az andalúzok részéről az első mérkőzés után, és hozzátette, játszottak már ennél jóval nehezebb összecsapást is. A közvélemény ennek ellenére meglepetésnek tartotta a CSZKA továbbjutását, főleg annak tudatában, hogy orosz együttes 17 év után került ismét Európa legjobb nyolc futballcsapata közé.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés