Hirdetés

BL: kikapott, de örül a Bayern, tarolt az Arsenal

Öt-öt gól született a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős összecsapásainak kedd esti, első két visszavágóján. Firenzében osztozott a találatokon a Fiorentina és a vendég Bayern München, és bár a hazaiak rúgtak eggyel többet (3-2), végül a kétszer is kétgólos hátrányba került, de rendre javító bajorok örülhettek, ugyanis több idegenben lőtt góljuknak köszönhetően ők jutottak tovább.

Hírösszefoglaló

2010. március 11., 10:012010. március 11., 10:01

Cesare Prandelli, a firenzeiek mestere azon kesergett, milyen kár volt azért a lesgólért, amivel elbukták az első, müncheni összecsapást. Emellett inkább arra fektette a hangsúlyt, hogy emelt fővel búcsúzhatnak a BL-től: „Büszkék lehetünk rá, hogy a Bajnokok Ligájában nyolc mérkőzésünkből hatot megnyertünk”. A győztesek nagyvonalúságával reagált diadalukra a Bayern holland vezetőedzője, Louis van Gaal, aki rokonszenvéről biztosította a Fiorentinát: „Megértem, milyen nehéz lehet nekik elfogadni, hogy ily módon estek ki. Az a bizonyos müncheni lesgól döntőnek bizonyult.”

Az Arsenal a Fiorentinához hasonlóan 2-1-es hátrányból várta hazai mérkőzését, és csakúgy, mint az olaszok, 2-0-ra vezetett vendége ellen. A sziporkázó támadó játékot produkáló Ágyúsok azonban nem álltak le, és végül 5-0-ra kiütötték a tehetetlen portugálokat. Az est főszereplője a keretbeli sérülések miatt kezdő Nicklas Bendtner volt, aki két kiváló gólpasszt kapott a szintén remeklő Arsavintól, és egy büntetőt is értékesített. A dán támadón kívül Nasri és Eboué is betalált. „Ellenőrzésük alatt tartották a mérkőzést, nagyon jól játszottak, ezzel együtt nem érdemeltünk ilyen súlyos vereséget” – összegzett szomorúan a portugálok szakvezetője, Jesualdo Ferreira.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, a kedd esti visszavágók: Fiorentina–
Bayern München 3-2 (Vargas 28., Jovetics 54., 64., ill. Van Bommel 60., Robben 65. – továbbjutott a Bayern München 4-4-es összesítéssel, több idegen lőtt góllal), Arsenal–Porto
5-0 (Bendtner 10., 25., 91. – utóbbit 11-esből, Nasri 63., Eboué 65. – tj. az Arsenal 6-2-vel).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
Hirdetés