
2010. április 30., 10:402010. április 30., 10:40
A kétszeres BEK-győztes Inter 1972 után jutott ismét a legrangosabb európai kupasorozat döntőjébe, és biztossá tette, hogy a Bajnokok Ligája 1992 óta íródó történetében továbbra sem lesz címvédés.
„Óriási volt a feszültség a meccsen, egy ilyen csapat ellen tíz emberrel mindezt elérni történelmi, mitikus tett – mondta az olaszok portugál szakembere. – Életem legédesebb 1-0-s veresége volt ez. Taktikailag és a védekezésünket nézve is tökéleteset produkáltunk.” Pedig a mérkőzés nem a legjobban indult az Inter számára: Goran Pandev a bemelegítés során megsérült, helyette pedig Cristian Chivu kapott játéklehetőséget a kezdőcsapatban. A kényszerű váltás még védekezőbbé tette az olaszokat, a 28. percben pedig Thiago Motta kiállítása biztossá tette, hogy az Inter nem is fog mással foglalkozni.
A vendégek a mérkőzés nagy részében 8-9 embert tartottak saját tizenhatosukon belül, miközben a Barca makacsul a kombinatív játékot erőltette, átlövésekkel alig próbálkozott. És az idő szorításában egyre tehetetlenebbé váltak a hazaiak, akiknek a második félidő első fél órájában egyetlen helyzetük sem volt. A katalánok Ibrahimovic lecserélése után is a magas labdákat erőltették, amelyek rendre lepattantak az „Inter-bunkerről”. Ennek ellenére Bojan fejjel betalálhatott volna, de a ritka helyzettel nem tudott élni. Közben a középhátvéd Piqué a milánói mérkőzéshez hasonlóan ismét csatárrá lépett elő, ám ezúttal a húzás bejött: a 84. percben egy remek testcsellel tisztára játszotta magát, és bevette Julio Cesar kapuját. A kilátástalannak tűnő helyzetben lévő Barcelona előtt ismét megcsillant a remény, de a hátralévő időben csak egy kezezés miatt érvénytelenített gólra futotta.
Josep Guardiola vezetőedző – aki tavaly mindent megnyert a Barcával, idén azonban már csak a bajnokságban érhet a csúcsra – furcsa módon Motta kiállításában látta a kudarc egyik okát: „A piros lapot követően megbomlott a meccs addigi menete, az Inter teljesen visszaállt, és védekezni sokkal könnyebb, mint támadni. Sokat birtokoltuk a labdát, de kevés helyzetünk akadt, hiányzott a folyamatosság a futballunkból. Mindent megtettünk, de az Inter nagyon jól védekezett.”
Ennek Mourinho örült, aki a lefújás pillanatában berohant a pályára, és karjait lóbálva próbálta ünnepeltetni magát a stadion felső karéjában tomboló Inter-drukkerekkel, de mozdulatai heves tiltakozást váltottak ki a hazai szurkolók körében, illetve Valdes kapus is felelősségre vonta a korábban a Barca szakmai stábjában négy évet dolgozó Mourinhót. „Valdes azt hitte, hogy a Barcelona szurkolóit akartam provokálni, holott én ünnepelni mentem az Inter híveihez, s ehhez minden jogom megvan. Az, aki mindent megnyer, nem tudja, hogyan kell veszíteni. Ők nagyon rossz vesztesek, mint ahogy én is” – fogalmazott Mourinho, aki már a meccs előtt felhergelte a Barca-híveket azzal, hogy zsebre dugott kézzel besétált a kezdőkörbe. A portugál tréner csütörtökön kijelentette, valószínű, hogy soha nem lesz a katalán csapat vezetőedzője, ugyanis „az utálat nem változhat szeretetté”.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.