
Fotó: Agerpres
2010. március 16., 10:342010. március 16., 10:34
„Nem sziporkáztunk, de győztünk: a nagy csapatok akkor is nyernek, ha nem játszanak jól. Az idény elején sokan kevés esélyt adtak annak, hogy az elődöntőbe jutunk, de örülünk, hogy maximálisan teljesítettük a célkitűzést” – nyilatkozta Radu Voina vezetőedző.
Az Oltchim nagy valószínűséggel a Győrrel játszik majd az elődöntőben, hiszen a magyar bajnoknak már csak elméleti esélye van arra, hogy csoportelső legyen. „Voltak olyan hangok is, amelyek szerint szándékosan kikapunk majd a Hypótól, hogy ne legyünk csoportelsők, s hogy így elkerüljük a Győrt. Most bebizonyítottuk, hogy mi sohasem játszunk vereségre. Ha akarjuk, ha nem, a Győrrel kell megmérkőznünk, és mi mindenképpen veretlenek szeretnénk maradni a sorozat végéig” – fogalmazott a román szakember.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.