Ami viszont mellettünk szól, hogy a Galatasaray nyáron még nem játszott tétmeccset, illetve új edzője van Michael Skibbe személyében, akinek kevés ideje volt felkészíteni a csapatot”.
A Steaua számára már elkezdődött a bajnoki idény: a vaslui-i vereség után a Brassói FC és a Iaşi-i Poli ellen is nyert. A győzelmek azonban egyik alkalommal sem voltak meggyőző sikerek, ami elbizonytalanította George Becali klubtulajdonost is. Az üzletember a romániai Fanatik Show televíziós műsorban még azt nyilatkozta,
2-0-s diadalra számít Törökországban, ezzel szemben a török Fanatik napilapnak adott interjújából az derül ki, hogy a kiesés sem keserítené el. „Régóta vagyok a futballban, tudom, hogy ez egy nagyon kiélezett csata lesz. Nagyon vágyunk a Bajnokok Ligájára, ám mégiscsak a Galatasaray az ellenfél. Nem lenne tragédia, ha kiesnénk, és az UEFA-kupában folytatnánk” – mondta Becali a török napilapnak.
A statisztika viszont a Steaua mellett szól, amely még sohasem kapott ki török együttestől. A Galatasarayjal is már összecsaptak a piros-kékek: idegenben 1-1-et játszottak, otthon pedig 4-0-ra nyertek a Bajnokok Ligája 1988/1989-es idényében. A török csapat jó ismerős a románok számára, hiszen 1990 óta 10 román játékos és három román edző dolgozott a 17-szeres török bajnok, UEFA-kupa- és Európai Szuperkupa-győztes Galatasaraynál. A bukaresti katonacsapat esélyeit ronthatja, hogy Székely Jánosnak kificamodott a bokája a pénteki iaşi-i bajnoki mérkőzésen, így a temesvári születésű labdarúgó kihagyja a mai isztambuli összecsapást.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.