
Fotó: MTI
Az MTK az elmúlt idényben az UEFA-kupában próbált szerencsét, ám már az első selejtezőkörben leszerepelt a budapesti alakulat – otthon 2-1-re verte a Mika Astarakot, viszont idegenben 1-0-ra kikapott, így az örmény csapat jutott tovább.
Ezzel ellentétben a Fenerbahce története legjobb európai kupaszereplését produkálta az elmúlt szezonban: egészen a BL-negyeddöntőig jutott, ahol a később döntőt játszott Chelsea állította meg. A brazil Zico által irányított csapat a BL-ben minden mérkőzését megnyerte a Sükrü Saracoglu-stadionban, amely jövőre az UEFA-kupa döntőjének házigazdája lesz.
Zico ezután lemondott posztjáról, helyét pedig az év egyik sikeredzője, Luis Aragonés vette át, aki nemrég Európa-bajnoki címig vezette Spanyolország válogatottját. Az öt friss Eb-bronzérmes török labdarúgót, illetve a világbajnok brazil Roberto Carlost is soraiban tudó isztambuli gárda a nyár folyamán játékoskeretét is megerősítette: leigazolta a spanyol gólkirály Dani Güizát, valamint a török válogatott Emre Belözoglu is a Sárga Kanárikhoz szerződött.
„Keresve sem találni közöttük gyenge játékost” – mondta Garami József, az MTK trénere. A Törökországban a tisztes helytállást célul kitűző gárda – amelynek hat tagja szerzett nemrég bronzérmet az U19-esek Európa-bajnokságán – elrontotta a főpróbát: az NB I múlt hétvégi nyitófordulójában 3-1-re alulmaradt Kaposváron. A Hungária körútiak dolgát megnehezíti, hogy a nyári edzőtáborozás során megsérült Kanta József, a csapat irányítója nem épült fel a BL-selejtezős összecsapásra. Az viszont a magyar bajnok mellett szólhat, hogy korábban már sikerült meglepnie a Fenerbahcét: 1999-ben az UEFA-kupa első fordulójában, a hazai gól nélküli döntetlen után, idegenben – a holland Henk ten Cate irányította MTK – Kenesei Krisztián duplájával 2-0-ra legyőzte az isztambuliakat, így továbbjutott.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.