
Az olasz Pro Recco nyerte a férfi vízilabda-Bajnokok Ligáját, mivel a barcelonai hatos döntő szombati fináléjában 8-7-re győzött a horvát Primorje Rijeka ellen.
2015. május 31., 21:222015. május 31., 21:22
A harmadik helyet a címétől a Recco által megfosztott spanyol házigazda, a CNA Barceloneta szerezte meg, amely a bronzcsatában a horvát Jug Dubrovniknál bizonyult jobbnak 14-12-re.
A nyitómeccsét egyformán elveszítő két magyar csapat már pénteken befejezte szereplését a katalán fővárosban: az egymás elleni helyosztón az Eger volt a jobb, s lett ötödik, míg a Szolnok hatodik helyen végzett a 8-7 arányú vereséget követően.
A hatos döntő alkalmával különben elkészítették a 2016-os belgrádi Európa-bajnokság második selejtezőszakaszának sorsolását is, ám ez sem Magyarországot, sem pedig Romániát nem érinti. A két ország legjobbjai ugyanis már bebiztosították helyüket a tizenhat csapatos viadalon azáltal, hogy a budapesti kontinensviadalon az első nyolc között végeztek. Mellettük a címvédő és házigazda Szerbia, Olaszország, Montenegró, Horvátország, Spanyolország és Görögország biztos résztvevő. A mezőny szeptember végén lesz teljes.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!